illegalis agancsgyujtokJanuár végén, illetve február elején kezdik el elhullajtani agancsaikat a szarvasok. A csontos képződményeket országszerte sokan gyűjtik össze engedély nélkül, pedig az értékük miatt ennek könnyen súlyos bírság is lehet a vége.

A szakértők szerint komoly probléma, hogy az illegális gyűjtők a nagy haszon jegyében gyakran fognak az állatok hajszolásába, hogy az egyedek a futás során elveszítsék az agancsukat.

A Soproni-hegység erdeiben is gyakran találkozhatunk az év ezen időszakában az avarban pihenő hullajtott agancsokkal. A csontos képződmények hiába szemrevalók, a hétköznapi erdőjáró nem viheti haza azokat. A vadászati törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a hullajtott agancs az adott területen vadászatra jogosult szervezet tulajdonát képezi – a különleges ereklyék csak az ő engedélyükkel gyűjthetőek, minden más esetben lopásnak minősül azok hazavitele.

– Meg lehet fogni az agancsot, szemügyre is vehetik, lefotózhatják a túrázók, de a legjobb az, ha egyszerűen otthagyják – emelte ki Bánáti László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közjóléti vezérigazgató-helyettese. – Ugyanis az avarban heverő csontos képződmények nekünk vadgazdálkodóknak fontos információkkal szolgálhatnak. Ha viszont mégis összeszedi az agancsot az erdőjáró, az adott területen vadászatra jogosultnál természetesen leadhatja – fűzte hozzá.

A vadgazdálkodási értéke a hullott agancsnak idén 5000 Ft kilogrammonként – az értékhatár, amely fölött az eltulajdonítás már bűncselekménynek minősül, 50 ezer forint. Ezt az összeget már két-három nagyobb agancs elérheti. Egyeseket azonban nem érdekelnek a következmények és a módszereikkel komolyan veszélyeztetik a vadállatok testi épségét is.

– Nagyon fontos lenne a vadjainknak, hogy ilyenkor tél végén nyugalomban tudjanak lenni, hiszen a természetben kint élő állatoknak bőven elég kihívás egy-egy fagyosabb hónap túlélése – világított rá Bánáti László, aki hozzáfűzte: ebben a szakemberek etetéssel segítenek a vadállatoknak. – Hatalmas probléma az agancsozással kapcsolatban, hogy az illegális gyűjtők a nagyobb profit reményében általában űzik a szarvasokat, hogy azok minél gyorsabban ledobják az agancsunkat. Ezzel súlyos sérüléseket okozhatnak a vadállatoknak. Például megsérülhet az agancstövük, amelynek következtében a következő évben már torz agancsot növesztenek. Illetve, amikor hosszú ideig tart a hajtás, akkor az állat tüdőgyulladást is kaphat, ami akár pusztulásához is vezethet – emelte ki.

Szintén óriási probléma, hogy a megriadt állatok komoly közúti baleseteket tudnak okozni – ugyanis a szarvasok tél végén összeverődnek akár száz-kétszáz egyedet is számláló csapatokba. Amikor egy ilyen rudli hirtelen kirohan az úttestre, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Az erdőgazdaságok úgy védekeznek ez ellen, hogy a hivatásos vadászok minden nap kint vannak az érintett területeken. Ha a kiránduló tapasztalja, hogy valaki illegális tevékenységet folytat az erdőben, nyugodtan jelentse azt a vadászatra jogosult személynek vagy szervezetnek.

Forrás: Sopronmédia