Nyomtatás
Találatok: 806
Szalonkavadaszat20200316UT3Ha az afrikai sertéspestis és a vadkár még nem okozott volna elég gondot, akkor most itt a koronavírus-járvány. A somogyi vadászatra jogosultaknak jelentős kiesésekkel kell számolniuk a járványhelyzet és a határzár miatt.

A koronavírus-járvány fájóan érinti a vadászatra jogosultakat Somogyban, ez a helyzet a Gyótai Vadásztársaság esetében is, ahol ugyan szívesen fogadnák a külföldi vendégvadászokat, de ők nem tudnak jönni. – Legutóbb négy olyan vendég előlegét kérte vissza az egyik vadászatszervező iroda, akik szeptemberben szerettek volna gímbikára vadászni – mondta érdeklődésünkre Tibáld Béla, a társaság elnöke. – Azt várja mindenki, hogy a járvány augusztusig lecseng, és megjöhetnek a vendégek.

A vadásztársaság elnöke hozzátette: a vadkár is komoly próbatétel számukra, most kellene a leginkább tenni a megelőzésért, de a magyar vadásztársak sem tudnak részt vállalni ebben. – A költségvetésünk évi 100 millió forint és harminc százalékos kiesésre számítunk, ami esetünkben jelentős – tette hozzá a társaság elnöke. – Ha a téli terelések jók lesznek és az afrikai sertéspestis nem viszi el a disznót, akkor januárban tudunk javítani az egyenlegünkön.

A kisebb vadásztársaságok is megszenvedik a krízist, hiszen a legtöbb helyen idős vadászok alkotják a tagságot, akik jelen helyzetben a meghatározott kilövések teljesítésében sem tudnak részt venni. Emellett a vendégvadászok is távol maradnak, ezt érzi a megye legnagyobb vadászatra jogosultja is. – A kialakult váratlan helyzet a vadgazdálkodási és turisztikai ágazatunkat is érinti – mondta Varga Gyula, a SEFAG Zrt. vadgazdálkodási és turisztikai osztályvezetője. – A rövidtávú hatás nyilván kézzelfogható, hiszen bérvadászati tevékenységet nem folytatunk, illetve szálláshelyeinket is zárva tartjuk. Ám számunkra rövid távon nagyon fontos a vendégvadászok elmaradásának másik, szakmai vetülete: a vadkárelhárításban való részvételük. Tavasszal az agrárium számára különösen fontos a vad károsításának megakadályozása, amiben most kevesebb vendégvadász vesz részt, így nagyobb feladat hárul a szakszemélyzetre.

A Kaszó Zrt. is érzi a vendégek hiányát, mind a vadászat, mind a turizmus tekintetében. A kiesés mértékét még meg sem merik becsülni. – Az összes árbevétel mintegy kilenc százalékát adja a vadászat, de ha a vadgazdálkodást nézem, nagyon komoly probléma, hogy nincsenek vendégvadászok – mondta Galamb Gábor vezérigazgató. – Ettől függetlenül én optimista vagyok: remélem, hogy legkésőbb a szarvasbőgésre már tudunk vendégeket fogadni.

Hozzátette: abban is reménykedik, hogy már július végétől, az őzüzekedés idején is érkezhetnek vadászok a kaszói területre, s akkor a terv közelébe tudnak kerülni. Ám most elsősorban a túlélés a céljuk és az, hogy ne kelljen elküldeni senkit, minden munkavállalójuk megtarthassa a munkáját.
Lemondás helyett időpont-módosítás

Lemondások helyett a SEFAG Zrt.-nél eddig elsősorban időpont-módosítást kértek a vendégek. Külföldről ide Ausztriából, Németországból érkeznének nimródok, de kisebb létszámban svájci és lichtensteini vendégek is érdeklődtek. – Társaságunk az ország legnagyobb vadgazdálkodójaként több mint 103 ezer hektáron nyolc vadászterületet kezel, ehhez kapcsolódóan a vendégeink elszállásolásához szükséges infrastruktúra is rendelkezésünkre áll 11 vadászházzal – mondta Varga Gyula. – Mindezek nagyságrendje miatt a kiesésünk jelentős tétel, főleg annak ismeretében, hogy a vadgazdálkodási ágazatban a feladatainkat ettől függetlenül el kell látnunk.

Forrás: Sonline