elmarad vadasznap bekesA Békés megyei Vadászszövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Békés megyei Területi Szervezete vezetőségi-elnökségi ülést tartott szerdán délután.

A megjelentek a napirendi pontokban meghatározott 2019-es beszámolókat, valamint a Vadászszövetség és a Megyei Vadászkamara idei költségvetési tervét is ellenszavazat illetve tartózkodás nélkül fogadták el, amelyet a küldöttgyűlés felé javasolnak elfogadásra.

A beszámolókból kiderült, hogy tavaly közel háromezren váltottak vadászjegyet Békésben, többen, mint előző évben. 2019-ben a külföldi vadászoknak 954 engedélyt adtak ki a megyében, ez az elhangzottak szerint más apróvadas megyéhez viszonyítva magasabb számadat. Az elmúlt évben öt vizsganapra több mint félszázan jelentkeztek, közülük harminchárom fő tett sikeres vadászvizsgát.

Az eseményen a megyei kormányhivatal is képviseltette magát, a Földhivatali főosztály, valamint a Növény- és talajvédelmi osztály vezetői tartottak előadásokat. A parlagfűvel kapcsolatos tájékoztatás a növény ellen alkalmazható védekezési lehetőségeket ismertették a vadásztársaságok által művelt, úgynevezett vadföldek esetében.

Az ülésen elhangzott, hogy az őzállomány sok területen – eddig még nem teljesen tisztázott okból – megtizedelődött, az afrikai sertéspestis pedig az erőfeszítések ellenére terjedni látszik. Ráadásul a megye dámállományát is tovább sújtja egy az agancsfejlődést hátrányosan érintő fertőzéses betegség, amely sajnos már az őzállományban is megjelent. De a madárinfluenza és a fácánkihelyezések kérdésköre is terítékre került.

Mindezek mellett szó esett a járványhelyzet miatt elmaradt eseményekről, közgyűlésekről, és vezetőségi választásokról is. Hrabovszki János, a vadászszövetség és a vadászkamara megyei elnöke elmondta, várhatóan heteken belül egyeztetnek ezekről, amely után értesítik az érintetteket. Az elnök bejelentette, a járványhelyzet miatt az idén nyárra, Békéscsabára tervezett megyei vadásznap huszonhét év után elmarad, a horgászokkal közös Békés Megyei Vadász-Horgásznapot jövőre tartják meg.

Forrás: Beol