EmlekerdoHM2020063014Az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából az Egererdő Zrt. területén, a felsőtárkányi Egeres-völgyben ültetett emlékerdő hozzájárul hazánk fával borított területének növeléséhez, és amellett, hogy újabb állomása lehet a környékbeli kirándulásoknak, több évszázadon keresztül emlékeztet minket az eseményre – hangsúlyozta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár Felsőtárkányban.

Szentpéteri Sándor kiemelte, hogy az Egererdő Zrt. által egy hektáron ültetett emlékerdő része annak a kezdeményezésnek, melynek során mind a huszonkét állami erdőgazdaság egy-egy hektár új erdő létesítésével állít emléket a világviszonylatban is jelentős eseménynek. Ez a megoldás rendhagyó, hiszen nem egyszer használatos szóróanyagokon keresztül népszerűsítik a világkiállítást, hanem annak szellemiségéhez kapcsolódva egy valóban zöld megoldással, fák ültetésével. Mindeközben az új erdő telepítése összhangban áll az Agrárminisztérium országfásítási célkitűzéseivel is, és felhívja a figyelmet arra, hogy minden közösségnek megvan a lehetősége tenni a természeti környezet megóvása és gyarapítása érdekében – emelte ki a helyettes államtitkár.



Dobre-Kecsmár Csaba vezérigazgató aláhúzta, hogy az EGERERDŐ Zrt. közjóléti tevékenységét már a 2019-es évben is meghatározta a Vadászati és Természeti Kiállítás. A világkiállítás jegyében szervezték meg múlt évben a hagyományosnak mondható Erdészeti Nyílt Napjainkat, Egerben és Mátrafüreden illetve, a mátrai trófeamustrát, amelyen több mint ötezren vettek részt.

Az új felsőtárkányi emlékerdő mellett turistaútvonalak futnak, és a közelében egy vadbemutató kert található, ahol muflonokkal és dámszarvasokkal találkozhatnak az arra kirándulók. Emellett a kisvasúton utazó közönség is láthatja a gyertyános-tölgyes emlékerdőt az utazás alkalmával. A változatos fajösszetételű parkerdő elsődleges célja, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot a látogatók és a természet között, rekreációs és kikapcsolódási lehetőség nyújtva.

Forrás: Eger Hírek
0
0
0
s2smodern
powered by social2s