Nyomtatás
Találatok: 618
vadgazolasJúlius 18. nem volt szerencsésnek mondható nap a vadbalesetek szempontjából, mivel 24 óra leforgása alatt egy szarvast és egy őzet is elgázoltak. Csodával határos módon személyi sérülés egyik esetben sem történt, viszont a vad mind a két helyszínen elpusztult.

Szombat éjjel a 86-os főúton, egy Körmend felől Szombathely felé közlekedő Citroën elé ugrott egy termetes gímszarvasbika. A sofőrt váratlanul érte az állat megjelenése, így már nem tudta megakadályozni a balesetet. Szerencsére az autóban ülők közül senki sem sérült meg, viszont komoly anyagi kár keletkezett, és a vad is elpusztult. A 10 év körülire becsült szarvast a vadásztársaság elszállította.

A másik tragikus eset a Bükfürdő és Sajtoskál közötti úton történt, ahol egy őzbak szaladt volna át az osztrák sofőr előtt.

Az őzeknek július közepével kezdődő, üzekedési időszakra való tekintettel az egyes vadásztársaságok kérik a sofőrök fokozott odafigyelését, hiszen ilyenkor az állatok figyelmetlenebbek lehetnek és könnyebben az utakra tévedhetnek. Már többszörösen beigazolódott, hogy korántsem csak a vadveszélyre figyelmeztető táblák közelében kell elővigyázatosnak lenni, hiszen azokon a részeken, ami közvetlen vagy közvetett kapcsolatban állnak a zöld területtel, szintén bármikor felbukkanhatnak.

Sok esetben a féktávolságon belül rohan az őz, vagy szarvas az autó elé. A szakértőkazt javasolják, hogy a sofőr fékezzen és tartsa egyenesen a sávjában a gépjárművet. Így megvan az esélye, hogy időközben a vad hirtelen átvált. Természetesen egy nagyobb testű vadfajjal (szarvassal, vaddisznóval) való ütközés veszélyes és kockázatos, de még mindig jobb, mint frontálisan ütközni egy kamionnal.

Forrás: Vadászlap