Nyomtatás
Találatok: 755
sakal husPár nappal ezelőtt néhány fotó borzolta az egyik közösségi vadászegylet tagjainak az idegeit.

Bölcske határában aranysakálokat láttak falkában vonulni.
Az aranysakál Baranyában, Somogyban és Bács-Kiskun megye területén ismert, de a napokban a környékünkön, Bölcske és Nagykarácsony határában is megjelent. A Bölcskei Tátorjános Vadászegyesület titkára, Sitkei Gábor édesanyja és fia látták a falkában közlekedő állatokat, szám szerint nyolcat egy autóból. Az egyik állat lepihent a kocsi ajtajánál. Telefonon Sitkei Gábort sikerült elérni, aki vadászként nem túl biztató dolgokat mondott az aranysakál megjelenésével kapcsolatban:
– Magyarországon a ´90-es évek közepén jelent meg, és egyre nagyobb egyedszámban találkozunk vele déltől észak felé. Ez a faj, ahol megjelenik, ott gyorsan el tud szaporodni. Ez azért baj, mert a kis- és nagyvadjaink nincsenek biztonságban tőle, sem a fácán, sem a nyúl, de az őz és a vaddisznó is az étlapján szerepel. Baranyában óriási károkat okozott már, ezért nagy aggodalommal figyeltük a megjelenését. Védekezni csak úgy tudunk, hogy vadászunk rá, és „tűzzel-vassal” irtjuk, hiszen az aranysakál megjelenésével a vadon élő haszonállatok kerülnek veszélybe. Teljesen meglepett, sőt sokkolt minket a megjelenésük, főleg azért, mert ezek az állatok nappal nem szoktak mutatkozni. A rendkívül kifinomult érzékszerveik révén észrevétlenek tudnak lenni, most pedig tőlünk öt méterre voltak. Ez azért is furcsa, mert alapból félnek az embertől, de jelen esetben nem féltek, nyugodtan sétáltak a közelükben.

Kollégánk, Balogh Tamás Nagykarácsony határában látott aranysakált:
– Minden hajnalban futással kezdem a napot. Többször láttam már errefelé vadakat, nem csoda, hiszen a területükön sportolok. Aranysakállal most találkoztam először. Egyedül volt, és nagyon rossz állapotban láttam. Különleges élmény volt, hiszen nem találkoztam még vele. Tudom, milyen veszélyes a jelenléte a vadjainkra. Ha pedig nem talál élelmet, akár a portákra is bemerészkedhet.

Hetényi László, a Dunaújvárosi Kohász Vadásztársaság vadásza így kommentálta az esetet:
– Nyolc sakál egy helyen és fényes nappal? Ez meglepő és nagyon szokatlan, hiszen az aranysakál alapvetően rejtőzködő állat. Tavaly októberben éjszaka hallottam már én is az üvöltésüket Baracs környékén, de még nem láttam soha. Az pedig különösen meglepő, hogy öt méterre fényképezték le azokat. Nyolc egyed már komoly veszélyt jelent a vadakra, hiszen a tápláléklánc csúcsán helyezkedik el. Nagyon szapora állat, egy elléssel nyolc utódot is a világra hozhat, és tudtommal mindegyiket fel is neveli. A területünkön, ami Bölcske, Nagykarácsony, Dunaújváros háromszögében helyezkedik el, fel kell készülnünk az aktív vadászatukra. A nyúl már szinte teljesen eltűnt, nem lenne jó, ha további vadkárok lennének. Az aranysakál könnyen felismerhető, kutyaszerű állat, ami méretében és kinézetében a farkas és a róka között helyezkedik el. Előfordulhat magányosan, de falkában is. Ha találkozunk vele, inkább kerüljük el, ne felejtsük el, nem kutyus, hanem vad.

Forrás: Feol