vadetel varpalotaA vadhús feldolgozásával és elkészítésével ismerkedhettek meg azok, akik ellátogattak a várpalotai önkormányzat főzőklubjába, ahol Pálffy László vadásztársunk vezetésével kalandoztak a gasztronómia világában a résztvevők.

– A város önkormányzata által megnyert pályázat keretében, a Veszprém Megyei Vadászkamara támogatásával rendeztük meg a kis létszámú főzőklubot. A jövőben egy ilyen jellegű programsorozatot is tervezünk, mondta Bódizsné Szabó Csilla projektmenedzser.

Első alkalommal a vadhús feldolgozásával és vadételek elkészítésével ismerkedhettek meg a résztvevők: Pálffy László szakértő iránymutatása mellett tíz pár főzött párhuzamosan vadragut.

– A vadhús megfelelő előkészítése, a hártyázás és az inak kivágása az alapja annak, hogy élvezhető legyen az étel. Ezúttal szarvashússal dolgoztunk, a ragut egy kevés babérlevéllel, borókabogyóval, sóval és borssal ízesítettük – mondta Pálffy László.

– Több alkalommal jártunk Pálffy Lászlóval Várpalota osztrák testvérvárosában, Wolfsbergben, ahol a helyi főzőversenyen kiválóan szerepelt városunk képviseletében. Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy egy interaktív főzőtanfolyamon átadhatná az érdeklődőknek azt a szakmai tudást, amivel rendelkezik – jegyezte meg Borbásné Gazdag Gabriella, a polgármesteri hivatal nemzetközi referense a Molnár Mária Szociális Szövetkezet épületében található konyhában, ahol a főzőklubot tartották.

A főzéshez szükséges vadhúst a Veszprém Megyei Vadászkamara, az eszközöket Pálffy László vadásztársunk, a helyet az önkormányzat biztosította.

Forrás: OMVK Veszprém