Nyomtatás
Találatok: 607
kefag trofeaszemle2020-ban is megrendeztük a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. trófeaszemléjét a Dél-Kiskunsági Erdészet Sáskalaposi Sportpályáján.

Kiállításra kerültek a Kelebiai vadászterület idei bőgésben kilőtt gímbikáinak, és az utána következő barcogásban terítékre hozott dámbikáinak trófeái, illetve a Mélykúti Vadaskert dámagancsai, mindösszesen negyvenkét trófea.

Tekintettel a járványhelyzetre, a társerdészetek, szomszédos vadászterületek jeles agancsai ezúttal nem gazdagították a szemlénket, mondhatjuk, hogy „zártkapus” programmá módosítottuk a tervezés és megvalósítás során, igazodva az aktuális jog-szabályi környezethez.

Elhagytuk az ünnepélyes kürtdallamokat, a közelebbi és távolabbi vadászkollégákkal folytatott eszmecseréket, a finom vadpörköltet, csak a trófeák kerültek kihelyezésre a már megszokott módon, tulajdonképpen a szűk szakmai stáb részére, egyrészt hagyománytiszteletből, másrészt ez egy kiváló alkalom visszatekinteni az idény nagy pillanataira, méltó tiszteletadás a vadászterületnek, vadjainak, az itt gazdálkodó, elhivatott szakszemélyzetnek, és nem utolsósorban vadászvendégeinknek.

Az idei dámidény lassan indult, a barcogás a megszokottnál valamivel később kezdődött, de türelemmel, jó időzítéssel, és persze egy kis szerencsével a november 10-i trófeabírálatig a terület harminc bikát adott, ebből huszonnyolc lett érmes (21 arany, 4 ezüst, 3 bronz). Az érmes átlagtömeg 4,72 kg, míg a lapátos átlag 4,68 kg. Öt kilogram feletti trófeánk kilenc darab lett, míg 200 CIC-pontszám feletti három darab. Ezek közül kettőt az Országos Trófeabírálati Testület is el fog bírálni (ezek a trófeák az elsőfokú bírálaton 221,41, illetve 211,27 CIC-pontszámot kaptak).

A területen hét gímbika is esett, öt közülük érmes (3 ezüst, 2 bronz), a helyi viszonyok között ez az átlagosnál valamivel jobb eredmény.

A Mélykúti Vadaskertben hét dámbika került terítékre, érmes minősítést öt kapott (1 arany, 1 ezüst, 3 bronz), az érmesek átlagtömege 3,96 kg, a lapátosoké 3,86 kg.

Fenti eredményeink az elődök által lefektetett alapoknak, a céltudatos élőhelyfejlesztéseknek, rendszeres etetésnek és megfelelő vadföldgazdálkodásnak, a vadállomány szakszerű gondozásának, kezelésének köszönhető. A szemlén kiállított agancsok ennek a megtervezett, jól szervezett, folyamatos munkának a gyümölcsei.

Sajnáljuk, hogy csak szűk kör lehetett jelen az idei bemutatónkon, de kárpótlásul egy részletesebb, gazdagabb képanyagot állítottunk össze, bemutatva ezzel az itteni dámállomány egyedi formagazdagságát, nagyszerűségét.

További képek itt!

Forrás: Kefag Zrt.