vadvilag majomA vadvilágot érintő, paraziták által hordozott betegségek egyre északabbra fognak terjedni a bolygó melegedésével egy új tanulmány szerint, amelyet pénteken publikáltak a Science című tudományos folyóiratban.


A tanulmány a baktériumok, gombák, vírusok és férgek okozta vadvilági betegségek fokozott terjedését vetíti elő a következő öt évtizedre.
Az amerikai Notre Dame Egyetem munkatársa, Jason Rohr szerint ennek komoly hatása lehet az emberekre is.
"Tudjuk, hogy az újonnan felbukkanó fertőző betegségek 75 százaléka vadvilági eredetű. Éppen ezért a saját egészségünkre is gondolnunk kell, amikor olyan tanulmányokat olvasunk, amelyek eredményei azt sugallják, hogy megszaporodhatnak a fertőző betegségek a vadállatok körében" - mondta a szakember, aki a tanulmány társszerzője volt.

A klímaváltozás hatására már most növekedés tapasztalható a vadvilágot érintő betegségekben és az emberek meg is fertőződnek a vadvilági eredetű betegségekkel, ahogy az a Covid-19 esetében is látható.

A tanulmány szerint a hideghez szokott állatfajoknál a környezetük melegedése, míg a meleghez szokottaknál az élőhelyük lehűlése növeli a betegségek kockázatát.
A szakemberek világszerte élő csaknem 1400 szárazföldi és édesvízi állatfaj több mint 7300 vadon élő populációjára vonatkozó adatokra alapozták a tanulmányukat.
A kutatók régi éghajlati adatokat és a következő öt évtized lehetséges klímaforgatókönyveit felhasználva vázolták fel a paraziták által terjesztett vadvilági betegségek várható terjedését.

A jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás és melegedési ütem mellett a paraziták elterjedtségének "hirtelen" megugrása várható a magas földrajzi szélességeken és magas tengerszint feletti magasságokban, néhányuk akár megkétszereződhet 2070-re számos északi és hegyi területen. Amennyiben a felmelegedés lassul, akkor "jóval kisebb növekedésre lehet számítani a vadvilágot érintő fertőző betegségekben".

A legnagyobb veszélyben a hidegvérű állatok - köztük kétéltűek, halak és rovarok - vannak, amelyek nem tudják szabályozni a testhőmérsékletüket, hogy alkalmazkodjanak a melegedő környezethez.

A hideg éghajlaton élő emlősök részben ki tudják védeni a hőstresszt a testhőmérsékletük szabályozásával. Az emlősöket megfertőző olyan paraziták, mint a kullancsok azonban gyorsabban fognak fejlődni és szaporodni a meleg környezetben.

Forrás: MTI