VadaszokBernatAttilaA kijárási korlátozás, a gyülekezés és a rendezvények tilalma a vadászok életét is befolyásolja. A hivatásos vadászok ez­után is elláthatják munkakörükből adódó feladataikat, a sportvadászok azonban este nyolc és reggel öt óra között nem vadászhatnak.

Bernát Attila hivatásos vadászként munkáltatói igazolással, este nyolc után is intézheti a munkájából adódó feladatokat, ha a helyzet ezt megkívánja. A mostani szigorítás nagy százalékban nem hozott változást az ebben az időszakban megszokott időbeosztásához képest, mivel a korai sötétedés miatt amúgy is hamarabb szokott hazatérni. A Nagyvázsonyi Kinizsi Vadásztársaság hivatásos vadászának munkája eredetileg is a napkeltéhez, napnyugtához kötődik. Napfelkelte előtt egy órával mehet ki őzre, szarvasra vadászni, és napnyugta után egy órával már csak vaddisznóra, rókára vagy aranysakálra vadászhat.

Véleménye szerint a kijárási szigorítások miatt a vadkárok esetleges növekedése okozhat problémát, de mint mondta, szerencse a szerencsétlenségben, hogy bár az őszi vetéseket megturkálhatják a vaddisznók, ugyanakkor viszonylag enyhe az idő és elég sok makk van – amit táplálékszórással még ki is egészítenek –, így egyelőre a vad nem okozott sok kárt a területén. A sportvadászat kapcsán megjegyezte: szokatlan helyzet ez, hogy viszonylag jó látási viszonyok esetén is korán haza kell mennie a kijárási korlátozás miatt a vadásztársasági tagoknak. Szerinte nagyobb gond abból adódhat, ha elmaradnak a társas vadászatok, fácán- vagy terelővadászatok.

Baracskay Lajos, a megyei vadászkamara titkára is a vadkárok növekedése miatti aggodalmának ad hangot a korlátozás kapcsán, ami országosan jelentkező probléma lehet. Ugyanúgy, mint a téli hajtások elmaradása, ami komoly árbevétel-kiesést jelenthet sok vadgazdálkodónak.

– Az afrikai sertéspestis miatt a hatóságok nem tartják indokoltnak a tervszámok csökkentését, amit drasztikusan megemelve előírtak a vadgazdálkodóknak. Viszont a kijárási korlátozással ez nem tartható be a gyakorlatban – hangsúlyozta Baracskay Lajos. A korlátozás kapcsán kiemelte, a kilőtt vaddisznót meg kell keresni, ki kell zsigerelni és este nyolc órára haza kell érni, amivel csak az a baj, hogy a vaddisznót nem „tájékoztatták” arról, hogy időben jelenjen meg az etetőhelyen. Hozzátette, a sportvadászok többsége elfogadja a jelen helyzetet, bár vannak olyanok is, akik megpróbálják sajátosan értelmezni a tilalmat.

– Az egész országot sújtja a krízishelyzet, ez alól a vadgazdálkodás sem kivétel. A vadásztársadalomnak az a feladata, hogy tudomásul vegye, hogy ilyen helyzet állt elő – fogalmazott a megyei vadászkamara titkára. Mint mondta, a vadászkamara azonnal elkezdett egyeztetni a hatóságokkal, és a szabályok szigorú betartásával lehet társas vadászatokat tartani. A vadászatra jogosultaknak lehetőségük nyílik arra, hogy a jogszabályi kötelezettségüknek megfelelően a 2021. február 28-ig megrendezendő társas vadászatok ütemtervét leadják a területileg illetékes vadászati hatóságnak november 25-ig.

Baracskay Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy a vadászatokon fokozottan figyelni kell a járványügyi szabályok szigorú betartására. A társas vadászat helyszínén többek között kerülni kell a csoportosulást és a szokásos üdvözlési formákat. Tartani kell a másfél méteres távolságot még a hajtások szüneteiben is, a terítéknél pedig csak szűk körben lehetnek jelen. Kerülni kell a csoportos utazást is, egy gépjármű utasterében – az általában hivatásos vadász – sofőrön kívül legfeljebb még egy személy tartózkodhat. A vadászatok előtt, közben és után pedig tilos közös étkezéseket tartani.

Forrás: Veol