Nyomtatás
Találatok: 728
vadetetes kiskunhalasA vadak etetésének a legfőbb célja, hogy az erdős területeken belül tartsák a vadakat, és ne tegyenek kárt a gazdák által művelt mezőgazdasági területeken, a növények és a termés megrágásával, taposásával – vallja Lakos László, a Kiskunhalasi Diana VT hivatásos vadásza.

– Vadásztársaságunk 11 900 hektáron gazdálkodik. Az erdei fenyővel, nyár- és akácerdővel borított területünkön velem együtt három hivatásos vadász látja el a vadállomány gondozását – ismerteti a feladataikat Lakos László, aki terepjárójával viszi ki a vadetetők feltöltéséhez a takarmányt. Van itt mindenféle eleség: cukorrépa, sárgarépa, sőt még paradicsom is. Szemes és szálas takarmány: kukorica, lucerna kerül az etetőkbe, ahová még nyalósót is kihelyeznek. Nem hiába etetik a vadakat: rágás- és taposásnyomok láthatóak a kihelyezett termények körül. Őzek, dám- és gímszarvas, vaddisznó, nyúl és fácán látogatja az etetőket rendszeresen melyek mellett lucerna és rozsvetések is szolgálják a táplálásukat.



A víz igen nagy kincs a száraz, homokos talajon lévő erdőkben. Ezért nem elég a sokféle táplálék, a vadak számára itatóhelyeket is fent kell tartaniuk a hivatásos vadászoknak. Napelemes szivattyúval töltik fel a kis tavakat folyamatosan, aminek a környékét szintén pata- és csülöknyomok borítják.
A gazdák szerint túl sok a vad

– Minden területnek van egy vadeltartó-képessége. A vadászati hatóság által előírt darabszámokat kell megvalósítanunk. Folyamatosan figyeljük az állományt, és ennek megfelelően végezzük el a kilövéseket. Jó kapcsolatot tartunk fent a környező földek gazdáival is, és mindent megteszünk a vadkár minimalizálása érdekében. A vadak etetésének a legfőbb célja, hogy az erdős területeken belül tartsuk az állatokat, és azok ne tegyenek kárt a művelt mezőgazdasági területeken, a növények és a termés megrágásával – mondja Lakos László.

A hivatásos vadászok mindennapos munkáját már modern technikai eszközök is segítik, hogy ne kelljen minden etetőhelyre naponta kijárniuk. Egyik ilyen eszköz az automata szemestermény-etető, amelynek tárolója egy hétre való kukoricával tölthető fel. Hasznos segítség a vadkamera is, hiszen a nap 24 órájában rögzíti a vadak mozgását, így a darabszámuk, a korosztályok összetétele is elemezhető a felvételei alapján.
Kell a hivatásszeretet

– Ez egy hivatás, egy életforma. Ezt nagyon kell szeretni, mert másként nem lehet ezt a feladatot elvégezni, hiszen nagyon sok hétvégét, ünnepnapot, éjszakát töltünk itt ezen a magaslesen, vagy a területünkön a feladataink ellátására – mondja Lakos László, a szép környezetben végzett munka másik oldalaként.

Forrás: Mezőhír