Nyomtatás
Találatok: 363
tiszaluciakcio1Fatolvajok ellen kezdeményezett rendészeti akciót az elmúlt hétvégén a tiszalúci önkormányzat.

– Az önkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy megelőzze, illetve megakadályozza a magán- és köztulajdonban álló erdők károsítását. Ennek a rendészeti jellegű akciónak is az volt az első és legfontosabb célja, hogy visszaszoruljon azoknak a szabálysértéseknek, bűncselekményeknek a száma, amelyek a településünk bel- és külterületén a magán-, illetve a köztulajdon ellen irányulnak – mondta el Síri Norbert, a település polgármestere.

A rászorulók kapnak tűzifát
Hozzátette: a téli időszakban egyébként a szociálisan hátrányos helyzetű családok részére az önkormányzat tűzifát biztosított. Az elmúlt hetekben több mint száz család nyújtott be kérelmet, és minden erre jogosult át is vehette a tűzifát az elmúlt héten.

– Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az elmúlt szombaton az akció során nem került sor rendészeti intézkedésre – foglalta össze Síri Norbert. – Sem a rendőrségnek, sem a természetvédelmi őröknek nem kellett senkit előállítaniuk vagy megbírságolniuk.
A fatolvajok elfogását célzó eseménynek több szempontból is nagy jelentősége van.

A Tiszalúci Polgárőr Egyesület polgárőrei, a Tiszalúci Sporthorgász Egyesület halőrei, a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őrei, valamint a Taktaharkányi Rendőrőrs rendőrei közreműködtek abban az akcióban, melyet Tiszalúc nagyközség önkormányzatának közbiztonsági koordinátora, Tóth Mihály szervezett és irányított. Síri Norbert polgármester és Csordás László alpolgármester mellett Fónagy László és Hankó János önkormányzati képviselők is részt vettek az eseményen, akik egyébként mindannyian polgárőrök is a településen.

Az akció során hét terepjáró autóval több mint 20 fő látott el folyamatos járőrszolgálatot, amelyet a rendőrség tiszalúci körzeti megbízott rendőrei erősítettek, támogattak. Egy emelőkosaras gépjárművet egy helyi vállalkozó biztosított, így a falopással leginkább érintett területeket a magasból is meg tudták figyelni.
Az akció befejezését követően Tóth Mihály közbiztonsági koordinátor úgy fogalmazott: egyáltalán nem csalódottak, hogy nem értek tetten egyetlen fatolvajt sem, sőt kifejezetten örülnek, mert ez azt jelenti, hogy az elmúlt hétvégén nem „károsodott” a faállomány a környéken.

Példaértékű összefogás
– Az a példaértékű összefogás, amelyet a különböző rendészeti szervezetek mutattak, már sikernek számít. A jövőben is azon leszünk, hogy minél több ilyen jellegű együttműködésre kerüljön sor, akár fatolvajok, akár illegális szemetelők elfogása legyen is a cél – tette hozzá Csordás László alpolgármester.

Forrás: Boon