vaddisznok kozeliAz ASP, azaz az afrikai sertéspestis-akcióterv egyik célja, hogy a vaddisznóállomány egyedszáma 2025. február 28-ig 0,5 vaddisznó/négyzetkilométerre, azaz 1 vaddisznó/200 hektárra mérséklődjön.

Ernszt Tamás, a Zalaerdő Zrt. vadászati és halászati előadója elöljáróban elmondta: az afrikai sertéspestis (ASP) nagy ragályozó képességű, vírus okozta fertőző betegség, amely Európában keletről nyugat felé terjed. E betegségre kontinensünkön a házi sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony, a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak. Az ASP vírusa az embert nem betegíti meg, ezért közegészségügyi jelentősége nincs, de a felelőtlen emberi magatartásnak szerepe lehet a betegség terjesztésében. A beteg sertések a váladékaikkal (például vizelettel, bélsárral, nyállal, orrváladékkal) ürítik a vírust, ezáltal közvetlenül megfertőzik velük érintkező társaikat. Az emberek pedig az említett váladékokkal szennyeződött lábbelivel, ruházattal, használati eszközökkel (villa, lapát, vödör) elhurcolhatják a betegség kórokozóját.

– A betegség vírusellenes állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható és az állatok védőoltására engedélyezett, hatékony oltóanyag, vakcina sem áll rendelkezésre – jelezte Ernszt Tamás. – A betegség kórokozója egy DNS-vírus, amely a külső környezeti hatásokkal szemben rendkívül ellenálló, csak erélyes fertőtlenítőszerekkel pusztítható el. A védekezés intenzitásának fokozása, valamint a vaddisznóállomány még ASP-mentes területen való hatékonyabb gyérítése érdekében Magyarország valamennyi, addig alacsony kockázatú vadgazdálkodási egységet közepes kockázatú területté nyilvánították 2019. december 20-án. Azóta minősül Zala megye is közepes kockázatú területnek az ASP szempontjából. Ennek következtében az állategészségügyi hatóság a vadgazdálkodókat aktív közreműködésre kötelezte a tavalyi és a mostani, 2021/2022-es vadászati évben.

Mint azt a szakembertől megtudtuk, az aktuális időszakban a diagnosztikai célú vaddisznókilövések darabszámát a 2019/2020. vadászati év vaddisznó terítékének 150 százalékában határozták meg. A diagnosztikai célból kilőtt vaddisznók közül meghatározott számú egyed mintavételét írták elő, amit a járási hivatalba kell eljuttatni. A vadgazdálkodókat arra is kötelezték, hogy szervezetten és rendszeresen keressék az elhullott vaddisznókat. A keresés során, vagy más alkalommal talált vaddisznótetemeket be kell jelenteni, szintén mintát venni belőlük, s azt vizsgálat céljából ugyancsak a járási hivatalba eljuttatni, a testet pedig gyűjtőhelyre szállítani.
– A vadgazdálkodók amúgy is szerteágazó feladatai így tovább bővültek – folytatta Ernszt Tamás. – A vaddisznóállomány szabályozásáról szóló, 2021 januárjában kiadott, a 2021 és 2025 közötti időszakban hatályos Nemzeti Akcióterv intenzíven bevonja az ASP elleni küzdelembe a vadásztársadalmat, a vadaskertek és vadfarmok üzemeltetőit.

Az ASP-Akcióterv egyik célja, hogy a vaddisznóállomány egyedszáma 2025. február 28-ig 0,5 vaddisznó/négyzetkilométerre, azaz 1 vaddisznó/200 hektárra mérséklődjön. Ennek érdekében minden zalai vadászatra jogosultnak hosszú távú, többéves tervet kellett készítenie arról, hogy milyen intézkedésekkel éri el 2025. február 28-ig a célként megfogalmazott állománysűrűséget. Vaddisznót tartó vadaskertek és vadfarmok üzemeltetőinek pedig a létesítményükre vonatkozó járványügyi szabályzatot kellett kidolgozni. Az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenése (2018. április) után a Zalaerdő Zrt. saját hatáskörben már több intézkedést is bevezetett. Például az erdőgazdasági vadászterületen a vadászházakban ASP ellen hatékony fertőtlenítőszerekkel (például Virociddal) átitatott szivacsos lábfertőtlenítő tálca használata kötelező a vadászok és kísérőik számára megérkezéskor, vadászházból vadászterületre történő kimenetelkor, bejövetelkor, valamint a vadászház elhagyásakor. A biztonság érdekében a természetjárók is tehetnek, ha nem dobják el a túra közben keletkező hulladékot.

Ernszt Tamás hangsúlyozta: a sertéspestis sem Zala megyében, sem a velünk szomszédos megyékben nincs jelen. Maradjon is így…

Forrás: Zaol