Nyomtatás
Találatok: 394
aranysakalRagadozó támadt egy szárnyasait védő fiatalasszonyra a Somogy megyei Lakócsán.

Az aranysakál csak akkor menekült el, amikor egy léccel elverték – számolt be a Somogy Megyei Hírportál.
Egy kora délután a baromfik nagy zajt csaptak a hátsó elkerített udvarban. A gazdasszony először héjára gyanakodott, de nem a levegőből jött a veszély.
Ahogy beléptem az udvarra, láttam, hogy az állat, amit én aranysakálnak azonosítottam, rajta volt a kakason, és azzal a lendülettel nekem ugrott, elkapta és szétszakította a nadrágom szárát – idézte fel a történteket.

Egy, a kezem ügyébe eső lécet kaptam fel, azzal ütöttem, szét is törtem rajta. Ekkor elmenekült, a 180 centi magas kerítést simán átugrotta. Akkor láttam, hogy két sakál vagy róka van még az udvaromban.

A ragadozók másnap visszatértek, és elvittek még egy tenyésztyúkot. A 30 éves fiatalasszony hiába zajongott a teraszon, hogy elriassza őket. Tíz állatot is látott, hallott egyszerre csörtetni a gazban. A vadőr azóta kirakott egy élvefogó csapdát, de eddig nem járt sikerrel.

Lakott területen lőniük nem szabad a vadászoknak, mást viszont nem tehetnek a ragadozók ellen. A szomszéd telken elburjánzott a gyom, de az ott élő holland család kijelentette, hogy a természetet szeretik, ezért nem vágják le a gazt, pedig a jegyző is felkereste már őket emiatt. Az aranysakálok vonyítása a gazból hallatszik.
Kitettem az esetet a Facebookra, erre megtaláltak vadászok azzal, hogy én ezt csak képzeltem. A tyúk azonban nem szedi szét rajtam a nadrágot! – mondta a fiatal édesanya.

A falu polgármestere, Csonka József is arról beszélt, hogy egyre gyakrabban törnek be a településre az éhes sakálok. A károsult hölgy őt is értesítette, a falu elöljárója pedig rendőrrel és hivatásos vadásszal együtt tartott terepszemlét a portán. A helyzet megoldása érdekében felveszik a kapcsolatot a vadásztársasággal, kitisztítják a csatorna környékét, az árokparton pedig közmunkásokkal kaszáltatják le a gazt.

Forrás: Index