zarandokhaz202106 2kA kormány az állami erdők kezelésének részeként kiemelten foglalkozik a természeti és a kulturális környezet megóvásával, a kulturális és vallási örökségvédelem gondozásával; legyen szó egy képes fáról, egy keresztről, egy kolostorromról vagy egy napjainkig látogatott zarándokhelyről– emelte ki az erdőkért felelős államtitkár pénteken az Ipoly Erdő Zrt.-nél, a romhányi Szent György Zarándokszállás átadóünnepségén.

Zambó Péter hangsúlyozta, az ember ösztönösen ott keres kapaszkodókat, ahol évezredek óta mindig is talált: a templomokban és az erdőkben. Számos magyarországi erdő – a Pilistől a Mecsekig – emberemlékezet óta szakrális központ és népszerű zarándokcélpont, ezért az egyre fontosabbá váló vallási turizmusban is kiemelt szerepet játszanak- tette hozzá.

A vallási emlékhelyeink megőrzése mellett beszélt a fejlesztésekről is, példaként említette, hogy június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Szent II. János Pál pápa emlékére állítottak keresztet a Budakeszi Arborétumban, tavaly pedig átadták a Szent Mihály pálos kolostor emlékhelyet, Márianosztra határában.

Zambó Péter emlékeztetett, az állami erdőgazdaságok ökoturisztikai fejlesztései – amelyek az Agrárminisztérium támogatásával valósulnak meg – az ország minden térségében szorosan kapcsolódnak a vallási turizmushoz is. A 2010 óta 40 milliárd forintos ráfordításból megújult erdei szálláshelyek, pihenőhelyek és túraútvonalak még több lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyar családok, kirándulók megismerjék erdeink páratlan természeti és kulturális értékeit. A Szent György Zarándokszállás is része ennek a kormányzati stratégiának. A fejlesztés a helyi plébánia kezdeményezésén alapul, szerves része az Ipoly Erdő Zrt. ezen a téren tapasztalható elkötelezettségének, amely a korábbi években megmutatkozott a Mátraverebély-szentkúti kegyhely fejlesztésében való részvételben, vagy a térség több templomának felújításához nyújtott támogatásban- tette hozzá.

Révész Máriusz az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, a most felújított épületben korábban az egyházközség kántorlakása volt, ebből alakították ki a térségben hiánypótló zarándokszállást. A 21. századi elvárásoknak is megfelelő szálláshelyen jelenleg 19 fő szállhat meg kényelmesen, de a hagyományos nyári táborok alkalmával akár 30 főt is tudnak majd fogadni. A kormánybiztos többek között arról is beszélt, hogy mennyire fontos a fiatalok szemléletformálása, példaként említette az őket megszólító Zarándoktábor programot, amely az évről évre egyre sikeresebb Erdei Vándortáborok mintájára szerveződik. Idén három útvonalon közel 60 zarándoktábor indul.

Balla Mihály országgyűlési képviselő elmondta, példás összefogás eredményeként született meg a most átadott romhányi Szent György Zarándokszállás, ami a jövőben egy fontos kiindulási pont lehet azok számára, akik messziről érkeznek ide, hogy lelkileg is felöltődjenek.

Az ünnepi esemény résztvevői a Szent György zarándokszállást kertjében hársfákat ültettek el, majd Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke megáldotta a helyet. A Szent György Zarándokszállás részben az Ipoly Erdő Zrt., részben az Aktív-és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásából, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében 38 millió forintból valósult meg.

Forrás: ForestPress
0
0
0
s2smodern
powered by social2s