Nyomtatás
Találatok: 356
hivatasos vadaszok kepzeseAz Országos Magyar Vadászkamara Fejér megyei Területi Szervezete - tekintettel arra, hogy a járványügyi helyzet alakulása, az átoltottság mértékéhez igazodó kormányzati intézkedések lehetőséget biztosítanak a hivatásos vadászok képzésének és továbbképzésének megtartására –2021. június 17-én, Alapon, a Sárréti Egyetértés Vadásztársaság Vadászházának udvarán tartotta meg a hivatásos vadászok kötelező képzésének első állomását.

A képzést Méhes Lajos, az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezetének elnöke és egyben - a házigazda szerepét betöltő - Sárréti Egyetértés Vadásztársaság elnöke nyitotta meg, bemutatta a meghívott előadókat. A hallgatóságban helyet foglaló hivatásos vadászok szinte a megye minden pontjáról érkeztek, több mint 50-en.

Az elnök elmondta, hogy jogsegély-szolgálatot indított a Területi Szervezet, amelyhez bátran fordulhatnak morális, személyes jellegű vagy akár vadásztársasági problémák esetén is tanácsadásért, amely egy hosszútávú segítség lehet mindenki számára. A megyei elnökség döntött továbbá egy alapítvány létrehozásáról, amely a nehéz helyzetbe kerülő hivatásos állománynak vagy családtagjaiknak támogatását biztosítja a jövőben. Röviden bemutatta a Sárréti Egyetértés Vadásztársaságot, amely a megye legdélebbi részén fekvő vadásztársaság, ismertette a társaság eredményeit, tevékenységeit.

Právetz Antal, hivatásos vadász-alelnök szintén köszöntötte a megye hivatásos vadászait, ismertette a képzés folyamatát, amely további időpontokban folytatódik majd a megye különböző pontjai.

A Területi Szervezet titkára, Pechtol Lajos a következő továbbképzési nap helyszínét és időpontját ismertette, amelyen az előadások a hivatásos vadászok jogszerű intézkedéseiről fognak szólni, melyet beépítenek a már meglévő kreditrendszerükbe. Kiegészítésként említést tett a Vadgazdálkodási Alap újabb lehetőségéről, a Világkiállítás időszakára tervezett támogatásról, hogy minden vadásznak lehetősége legyen eljutni a rendezvény valamely eseményére.

A hivatásos vadászokra vonatkozó szabályok változásairól tartott előadást Kiss Sándor, a Fejér Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Földművelődésügyi Osztály vadászati szakügyintézője. Kiss Sándor elmondta, hogy szeretne elsősorban a jogszabályváltozásokról ismereteket, információkat átadni, amely hasznos lehet a hivatásos vadászoknak a hétköznapi munka során. Kiemelte a vadászati napló vezetésének fontosságát. Tájékoztatást adott a vadazonosító elszámolásáról, trófeabírálati irányelvekről, szakszerűtlen elejtésről, vadászati idények változásáról, kutyatartás térítéséről, kutyasétáltatás kötelmeiről, az erre vonatkozó intézkedési kötelezettségekről, továbbá a lakott területen történő fegyverhasználat szabályairól, a vadállománybecslés és vadgazdálkodási tervről, idényen kívüli vadászat engedélyezéséről, éjellátó céltávcső „használatáról”, vadgazdálkodási, vadászati tevékenység akadályozására vonatkozó jogszabályról, a 2021/2022-es évi mezei nyúl, fácán, őz vadászatáról.

Hajdu Márk, az Országos Magyar Vadászkamara vadgazdálkodási főmunkatársa bemutatta az Országos Vadgazdálkodási Alap pályázatának „Ragadozógyérítés, csapdapark fejlesztés” című célterületét, annak országos és Fejér megyei vonatkozású, legfontosabb eredményeit. A rövid ismertető után a csapdázás, különös tekintettel a kistestű emlős fajok és az aranysakál csapdázásának módszertani sajátosságait, a szakszerű kihelyezés módszereit ismerhették meg az érdeklődő hivatásos vadászok. A biztonságos és szakszerű csapdakezelés-, telepítés mellett a csapdázás hatékonyságának növelését célzó módszerek bemutatására is sor került.

A hivatásos vadászok tájékoztatást kaptak a félintenzív fácántenyésztésről Szabó János, a Sárréti Egyetértés Vadásztársaság hivatásos vadászának közreműködésével. A fácánok napos korban érkezésétől kezdve a kifejlett madár állapotáig ismertette a folyamatokat. Kiemelten említette meg a fácánok fejlődéséhez szükséges tápok használatát, védelmüket, a volierekbe történő kihelyezésük körülményeit. Említést tett a területre történő kihelyezésük fontos részleteiről is.

Méhes Lajos, a vadásztársaság elnökeként lehetőséget biztosított a vadászoknak a fácánnevelés körülményeinek megtekintésére. Előzményként elmondta, hogy már önitató-rendszert használnak, amely a régi módszerekhez képest nagy előrelépés, azonban azok tisztántartása napi szinten megtörténik. A fácánoknál használt táp speciális, amely használatára buzdított mindenkit, hiszen ettől is – a körülmények megteremtése mellett - nyerséges a fácánnevelés. Kevesen nevelnek fácánt Fejér megyében, sokan főként előnevelt fácánt vásárolnak, mivel a napos fácánnevelés kockázatos és sok munka van vele, de a társaság évi szinten már több ezer darabot nevel, amely ebben a formában már nyereséges. A vadkacsanevelésről is tájékoztatta a hallgatóságot, amely szintén prioritás a vadásztársaság életében, szintén ismertette a nevelés körülményeit és annak gazdasági oldalát, annak nyereségességét.

Kiss Erzsébet, az Országos Magyar Vadászkamara gazdasági vezetője az „Egy a Természettel” Nonprofit Kft. támogatási lehetőségéről adott tájékoztatást a vadászoknak, ismertette a társadalmasítás cím alatt futó támogatásra benyújtandó pályázat részleteit, az elszámolások menetét. A Fejér megyei Területi Szervezetnél online módon lesz lehetőség jelentkezni, amelyet központilag fognak koordinálnak.

A társaság tagjai, Juhász László és Kiss József egy finom ebéddel vendégelték meg a hallgatóságot, akik – remélik a szervezők – hogy sok hasznos információval távoztak a továbbképzésről.

További fotók itt megtekinthetők.

Forrás: OMVK