Nyomtatás
Találatok: 545
vadaszkamarai nagydijA járvány harmadik hullámának csillapodása lehetőséget teremtett rá, hogy hosszú idő után ismét összegyűljenek Veszprém megye vadászai – a találkozásra ezúttal a hagyományos vadászkamarai koronglövő verseny adta az apropót.

A Bakony Vadászkürt Egylet üdvözlő fanfárjainak elhangzása után Pap Gyula megyei elnök köszöntötte a versenyzőket és kísérőiket, köszönetét fejezve ki a házigazda Balatonfűzfői Lövész Egylet felé vendéglátásukért. Az előttünk álló időszak programjait ismertetve elmondta: június 25-én, Pápán megnyílik az eredetileg Herenden létrejött „Vadászat a művészetben – művészet a vadászatban” kiállítás, másnap, a Múzeumok éjszakáján a megye tájegységi fővadászai tartanak majd tárlatvezetést az érdeklődőknek. Július 30. és augusztus 1. között ismét lesznek Szent Jakab Napok Sümegen – az esemény idén a Vadászati Világkiállításhoz is kapcsolódik majd, a tavasszal elmaradt Pápai Agrárexpóra pedig szeptember harmadik hétvégéjén látogathatunk el.

Még a versengés megkezdése előtt részesült abban a megtiszteltetésben Kokojev Vitalij vadásztársunk, hogy Pap Gyulától átvehette a Hubertus Kereszt gyémánt fokozatát. Kokojev Vitalij 60 éve született az akkori Szovjetunió szibériai, távolkeleti területén, a Vadász-tenger partján. 1992-ben tett magyar vadászvizsgát, 2004-ben megszerezte a középfokú vadgazdálkodási technikusi végzettséget. Azóta a Tési Fennsík Vadásztársaság tagja, 2015. óta a Vt. hivatásos vadásza, majd – jelenleg is – a Vt. elnökségi tagja, vadászmestere. Töretlen szenvedélye a vadászat, a vadgazdálkodás és a sportlövészet szeretete, melyekben kimagasló munkabírásával, szép eredményeket és sikereket ért el. 2011-ben mindezekért a Hubertus Kereszt arany fokozatát vehette át elismerésül.

Baracskay Lajos megyei titkár emlékeztetett: jövőre lesz a XXV., jubileumi Vadászkamarai Nagydíj koronglövő verseny, és többen vannak, akik már a legelső megmérettetésen is részt vettek, sőt olyan is van körünkben, aki egy versenyt sem hagyott ki. Illő lesz őket elismerésben részesíteni 2022-ben.

Az üdvözlő beszédek elhangzása után Putz István ismertette a rottebeosztásokat, és hívta fel a figyelmet a balesetvédelmi szabályok betartására. A párhuzamosan négy pályán zajló megmérettetés résztvevőit ezúttal nem zavarta eső, sem a tavalyihoz hasonló erősségű szél, az időjárási adottságok sokkal inkább a leginkább olvasmányélményekből ismerős, rekkenő hőségű augusztusi foglyászásokhoz hasonlítottak.

A díjkiosztón Baracskay Lajos titkár ismertette az eredményeket, és mondott köszönetet a szervezők munkájáért, és a versenyzők helytállásáért és kitartásáért. A 39 egyéni induló és a 14 csapat között a következő sorrend alakult ki:

A Lovászi Péter és Mészáros Richárd kitartását és odafigyelését dicsérő gombás vaddisznópörkölt jóhangulatú elköltése után többen sietve útnak is indultak, hiszen a Magyarország-Franciaország labdarúgó mérkőzés is tartogatott még izgalmakat szombat délutánra.

Legközelebb július végén, a Sümegen megrendezendő Szent Jakab Napokon találkozunk!

Forrás: OMVK