Nyomtatás
Találatok: 568
vadasztanfolyamokJúlius 29-én, a Magyar Közlöny 2022. évi 128. számában megjelent és augusztus 1-jétől hatályos az agrárminiszter 19/2022. (VII. 29.) AM rendelete, amely számos új szabályt tartalmaz úgy a vadásztanfolyamos képzésekre, mint a vizsgáztatásra vonatkozóan.

A rendeletmódosítással kapcsolatban a szaktárca rendszeresen kikérte a Vadászkamara véleményét is, és észrevételeink, javaslataink jelentős részben beépültek az új jogszabályi szövegbe. Az alábbiakban foglaljuk össze a főbb változásokat a témakört 2014 óta szabályozó (és mostantól hatályon kívül helyezett) rendelethez képest.

A tanfolyamszervezőket érintő főbb változások:

· A képzéseket a korábbi 15 nap helyett 8 nappal azok kezdete előtt, illetve a képzés során bekövetkező változásokat haladéktalanul be kell bejelenteni a hatóságnak (azaz az Agrárminisztériumnak).

· A jogszabály meghatározza a tanfolyamszervező által a végzett résztvevőknek kiadott, a képzés teljesítéséről szóló, a vizsgára jelentkezéshez szükséges igazolás adattartalmát.

· Vadgazdálkodással, vadászattal kapcsolatos ismeretek oktatásához elméleti tárgyaknál továbbra is felsőfokú szakirányú végzettség szükséges, a gyakorlatiaknál azonban elég a középfokú. Fontos változás, hogy a korábban felsőfokú vadgazdálkodási végzettséggel a teljes tanfolyam oktatható volt, azonban most meghatározásra került, hogy milyen ismereteket milyen végzettséggel és milyen szakmai gyakorlattal rendelkező személy oktathat. Az elsősegély oktatása kivételével az oktatónak érvényes vadászjeggyel kell rendelkeznie.

· A rendelet előírásait a hatályba lépés előtt a hatóságnak már bejelentett tanfolyamokra akkor kell alkalmazni, ha a képzés augusztus 1-e után indul.

· Az új rendelet hatályba lépése előtt engedélyt kapott tanfolyamszervezőknek 2022 végéig kell igazolniuk, hogy képzéseik oktatói megfelelnek a jogszabályban előírt feltételeknek.

A tanfolyamokat érintő főbb változások:

· A foglalkozások csak jelenléti oktatásban tarthatók meg. (Így az online oktatás lehetősége megszűnik).

· A jogszabályalkotó egyértelműsítette a tanórák időtartamát, amelyet 60 percben határozott meg. A korábbitól eltérően a tanfolyam időtartamára legalább 100 órát ír elő a rendelet, tehát nincs felső korlát. Elméleti órából egy napon legfeljebb 8 tartható.

· A témakörök közé bekerültek a vadállományt fenyegető járványos vagy nagy gazdasági kárral járó állatbetegségek és az ellenük való védekezés alapvető járványvédelmi ismeretei.

· A kizárólag vadászíjjal, ragadozó madárral vagy magyar agárral vadászni kívánó hallgató a tanfolyamra jelentkezéskor írásban nyilatkozik, ha a gyakorlati lővizsgát nem kívánja teljesíteni. A nyilatkozat tényét a tanfolyam teljesítéséről szóló igazoláson is rögzíteni kell.

A vizsgákat érintő főbb változások:

· Mindenki csak a Vadászkamara lakóhelye szerinti területi szervezeténél vizsgázhat. Akinek korábban sikertelen volt a vizsgája, nem abban a megyében van a lakóhelye, ahol vizsgázott, és még nem járt le a tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás, az szeptember végéig vizsgázhat újra ugyanabban a megyében. Azt követően a lakóhelye szerinti vadászkamarai Területi Szervezetnél jelentkezhet vizsgára.

· A vadászvizsga díja 20 ezerről 25 ezer forintra emelkedik. (A fegyverismeretre és -használatra vonatkozó, illetve a vadászíjász, solymász, agarász kiegészítő vizsga ára továbbra is a vizsgadíj 50%-a.)

· Az elméleti vizsgarészen történő bukás esetén legfeljebb egy éven belül legfeljebb kétszer próbálkozhat újra a vizsgázó csak az elméleti vizsgarésszel, azt követően már a gyakorlati vizsgarészt (lővizsgát) is újra le kell tennie. Ahogy eddig is, a teljes vizsgadíjat kell megfizetni minden esetben.

· A gyakorlati (lőtéri) vizsgán a sörétes lövészetnél a korong kérése vállból leengedett fegyverrel történik.

· A vadászíjász, solymász és agarász kiegészítő vizsgákra a Vadászkamara központjánál kell jelentkezni(eddig ez a Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezetének illetékessége volt). A vizsgákat a kamara központja által kijelölt területi szervezet rendezi meg.

· A rendeletben módosult a vadászíjász és a solymász kiegészítő vizsga szabályzata(utóbbiba beépült a természetvédelmi vizsga ismeretanyaga, így a továbbiakban a solymászoknak nem kell külön természetvédelmi vizsgát tenniük), valamint bekerült a jogszabályba az agarász kiegészítő vizsga szabályzata is.

Forrás: OMVK