Nyomtatás
Találatok: 277
vaddiszno balesetVaddisznó futott az autó elé Ábrahámhegy külterületén, a baleset során a sofőr megsérült. Egy keszthelyi lakos 2022. szeptember 19-én reggel közlekedett személygépkocsijával a 71-es számú főúton, Ábrahámhegy felől tartott Badacsonytomaj irányába.

Haladása során egy vaddisznó futott a járműve elé, majd annak érdekében, hogy az ütközést elkerülje, először balra, aztán jobbra rántotta a kormányt, melynek következtében autójával megcsúszott a nedves úttesten, és a vízelvezető árokba sodródott. A sofőr a baleset során megsérült.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ismét felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az ősz beköszöntével gyakrabban találkozhatunk az úttestre kifutó vadakkal. Ezek a balesetek legtöbbször anyagi kárral végződnek, azonban súlyos személyi sérüléssel is járhatnak.

Azokon a területeken, ahol magas az út menti növényzet, nem belátható a terep, illetve azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyre figyelmeztető tábla van kihelyezve kifejezetten óvatosan kell vezetni.

A balesetek elkerülése érdekében fontos, hogy a sofőr ne csak előre, hanem folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát is. Amennyiben vadat lát, lassítson, hiszen a vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Ha a vad már féktávolságon belül van és az ütközés elkerülhetetlen vészfékezzen és dudáljon, ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot. Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.

Vadelütés esetén rendőrt kell hívni, a helyszínt nem szabad elhagyni, ugyanis a vadbaleset is közúti balesetnek minősül. Az elpusztult állatot ne vigye magával, az lopásnak számít!

Forrás: Rendőrség