cegteher szocialis tuzifaAz előző heti Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a sajtóeseményt megelőző kormányülés döntéseit, így azokat az információkat is, hogy az élelmiszer- és benzinárstop december 31-ig érvényes, a kamatstop pedig jövő június végéig velünk marad.

Cikkünkben összefoglaltuk a bejelentés legfontosabb részleteit, továbbá az ezzel kapcsolatos fejleményeket, reakciókat és várakozásokat.
A többszáz forintos emeléseket tehát most még elkerüli a lakosság, miután az árstop marad idén, miközben nehézséget okoz a boltosoknak. Őket azonban most is számos probléma sújtja: a legsúlyosabb az energiaárak robbanása és a beszerzési árak töretlen emelkedése. Az elmúlt hónapokban az újonnan kivetett különadó is gondokat okozott, de azt még áthárították a fogyasztókra, ahogy pl. a forint árfolyamának a zuhanását is (az importtermékek áremelkedése miatt).

Meddig lesz benzinárstop?
A Kormányinfón azt is bejelentették, hogy az élelmiszer-árstop mellett a benzinárstopot is meghosszabbítják december 31-ig.
Gulyás Gergely elmondta, hogy kisebb fennakadások eddig is voltak a benzinellátásban, de általánosságban mindenki tudott tankolni. Szerinte az a jobb megoldás, ha időnként vannak is fennakadások, mindenki tud 480-as áron tankolni, mint az, ha nem lenne fennakadás, cserébe viszont megugrana a benzinár.
Nagy Márton is kommentálta a döntést, a gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, hogy ő is támogatta az árstopok meghosszabbítását, de hozzátette, hogy ezek nem normál piaci beavatkozások. Ugyanakkor most sem egy normál piaci helyzetben vagyunk – fejtette ki. Jelenleg az inflációban nem látja a kormány a fordulópontot, az MNB előrejelzése szerint is tovább emelkedhet az infláció a következő hónapokban. Így nem indokolt az árstopok kivezetése, de előbb-utóbb ezeket ki kell majd vezetni - tette hozzá.

Ez a benzinárstop már nem az a benzinárstop
Mivel az üzemanyagárstop kezdetektől fogva nehezen fenntarthatónak, illetve a piaci viszonyokat erősen torzítónak bizonyult, ezért a kormány az elmúlt hónapokban több körben átdolgozta, egymás után vonva ki az árstop hatálya alól a fogyasztók egyre nagyobb részét. A kormány még tavaly november 15-én rendelte el a 480 forintos hatósági árat, amit több lépcsőben, most már az év utolsó napjáig meghosszabbított. Időközben szűkítette a kedvezményes áron

Mit kell tudni a tűzifa árának maximalizálásáról?
Meghirdette a kormány a Tűzifaprogramot, amelynek keretében az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifa egységesen maximált áron vásárolható meg, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter mennyiségben. A Tűzifaprogram célja, hogy a tűzifával még nem rendelkező magyar családok számára az idei téli energiaszükségletet biztosítsa és kiszolgálja a lakossági igényeket. A kezdeményezést nem szociális szempontból, hanem az energia veszélyhelyzet megoldása érdekben indította el a kormány. Ezen felül az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget.

A kormány közleményéből kiderül, hogy háztartásonként maximum 10 erdei köbméter tűzifa vásárolható, de van lehetőség a maximális mennyiségnél kevesebb, illetve részletekben történő vásárlásra is. Keménylombos, lágylombos és fenyő tűzifa vásárolható; az egyes állami erdőgazdaságoknál az adott területre jellemző fajösszetétel szerint. A programban hengeres tűzifa vásárolható.

A program keretében az állami erdőgazdaságoknál vásárolható hengeres tűzifa egységes maximált forgalmi adót is tartalmazó ára tűzifa fajtánként, erdei köbméterenként (1,7 köbméterenként):

Keménylombos: 30 000 Ft
Lágylombos: 19 000 Ft
Fenyő: 19 000 Ft

(Ezek az árak jóval alacsonyabbak, mint a jelenlegi piaci árak. Az áruhiányos környezetben 60 ezer forint körüli árak a legjellemzőbbek, de 100-120 ezer forintos árakkal is lehet találkozni, igaz, a feldolgozottsági fok eltérő lehet. )
A tűzifa szállításának díját az ár nem tartalmazza, az átvételi pontról a felhasználási helyre, azaz a háztartásokig történőszállításról, illetve a fa feldolgozásáról a vásárlónak kell gondoskodnia.

A Tűzifaprogramban történő részvételre jogosultak - Kiket érint a tűzifa árának maximalizálása?

A program keretében magyar lakcímkártyával rendelkező magánszemélyek vásárolhatnak tűzifát a lakcímkártyájuk bemutatásával. A felhasználási hely az igénylő lakcímét igazoló hatósági igazolványán (lakcímkártyán) feltüntetett, címadatokkal megjelölt hatályos tartózkodási hely, vagy ennek hiányában lakóhely.
A Tűzifaprogramban a 10 köbméteres mennyiségbe beleszámít az állami erdőgazdaságoknál 2022. május 1. után vásárolt tűzifa mennyisége. A program keretében vásárolt tűzifát a vásárlók kizárólag az állami erőgazdaságok által meghatározott helyen és módon vehetik át.

Forrás: ForestPress