Nyomtatás
Találatok: 439
vadhivo1Szerbiában úgy tartják, hogy a vadászat összeköt. Gyakran hallom ezt a szólásmondást Dejan Dzakulától, a Lov i jos ponesto és a Radio Lovac főszerkesztőjétől, akivel közösen építettük standunkat Újvidéken, a Novosadski Sajam, Délkelet-Európa legnagyobb vadászati és horgászati kiállítás és vásárán, az 54. LORIST-on. Az öt napos kiállítás során megismerkedtünk Vasilije Števin hangszer- és vadhívósíp-készítő mesterrel, aki 15 éve készített először barátjának egy vadkacsahívó sípot!

Minden ekkor kezdődött – fogadott felesége Števin Katalin. Az uram, – meséli kedvesen -tangóharmónikákat javított és egyik jóbarátja megkérdezte, hogy tudna-e neki egy ilyen sípot készíteni? Minden akkor kezdődött el és azóta a nagykikindai műhelyünkben igazán sípokat készítünk. Persze Vasilije megjavít mindent, amit csak meg tud. Számára nincs lehetetlen. Katalinnal könnyedén beszélünk magyarul, Vasilijével meg megannyi közös ismerősünk van, innen a Vajdaságból és Szerbia távoli, vadregényes vidékeiről, ahol bizony téli éjszakákon a felhúzódó farkasok hangját is lehet hallani, hogy félszavakból is megértjük egymást. Vadászok vagyunk, tolmács nem is kell!

Nagydíjat kaptak a kiállításon, persze érthető is, mert Szerbiában a kézműves termékeknek hatalmas keletje van. Különösen azokra az értékekre vigyáznak és büszkék, amely helyben, helyi mesterek kezéből, helyi alapanyagokból készülnek. A sípok mindegyike annyira szép, hogy bátran lehet ajándékba is venni, mert a mester kerüli a műanyagot és a sípok külön-külön erre a célra gyűjtött, szárított fákból készülnek. Fűrészelés után saját maga esztergálja a megfelelő méretre. Aztán pácolja, polírozza olyan minőségűre, hogy a folyamatos használat esetén se kezdje ki a vadász tenyerét és a megszólaltatás is akadálymentes legyen.

A ragadozóknál létezik róka, sakál, őz és vadmacska hívó. Náluk ez utóbbi fajra is lehet vadászni, néhány képet mutat is a ritka, erdei ragadozóról. Portfóliójában létezik vadlúd, vadkacsa, vaddisznó hangját utánzó síp, azon belül pedig kocahangot imitáló is. Sorolja, hogy ez a búgó koca hangját adja.

A síp készítése aztán a fiára is átragadt – meséli mosolyogva, aki hatalmas repertoárral egészítette ki édesapja vállalkozását!

vadhivo2

A vásárban messziről érkezők is felkeresték. Érkeztek vadászok Macedóniából, Horvátországból és persze Szerbia egész területéről. A vásár 54 éve megszakítás nélkül várja a vadászokat. Az újvidéki vásáron szakmai és rengeteg más eszközt is be lehet szerezni. Sokan erre a vásár időzítik a bevásárlást. Most nem tudtunk annyi vadkacsa hívót készíteni, ami kitartott volna a vásár végéig – mutatja a mester, Vasilije Števin.

A minőség és a stabil hang, ami kívánatossá teszi Vasilije Števin sípjait. Eredményesek ezekkel a sípokkal a vadászok és egy olyan hagyományos vadászati formát választanak, amelyhez nagy ügyesség is kell. Egyrészt megfújjuk a sípot, másrészt lőni is kell – meséli Vasilije Števin. De ez nem elég! Jól és megfelelő időközönként kell használni. Tudni kell, hogy mikor, milyen sípot érdemes választani – ebben sokat tudunk segíteni mi is a kezdő vagy éppen a sípok felé kacsingató régi vadászoknak is.

Vasilije Števin kiemelte, hogy a hangszerek készítéséhez éppen olyan kitartás kellett, mint a vadhívók elkészítéséhez. Mindig a hallgatóság dönt – nevet. A vadonélő állatok füle a legkifinomultabb és az állatok soha nem hazudnak. Hozzátette, hogy egész életében tanult és mindig a legmagasabb, a legszínvonalasabb munkára törekedett. Soha nem adtam fel semmit. Mindig az a cél lebegett előttem, hogy a legmagasabb minőséget képviseljem. Ez a vadhívókban most megint kicsúcsosodott, – meséli az egyébként rendkívül szerény Vasilije Števin. Igazi mester és mivel hangszereket is készít, igazi művész, hiszen nem elég elkészíteni, átadás előtt be is hangolja azokat, mert csak úgy lehet kerek a munka.

vadhivo3

Nagy örömmel tölt el – folytatja, amikor a vásárlóim megkeresnek és kapok egy-egy fényképet szerte az országból, szerte Szerbiából. Ez visszaigazolás nekem és ha jelentkezik valami igény, módosítás azt meghallgatom. Sok új dologgal, síppal készülünk, vannak előkészítés és megvalósítás alatti tervek, amelyeket jövőre itt Újvidéken, de hamarosan Belgrádban is be fogok mutatni.

Vasilije Števin egész életében tanult, képezte magát, hogy a lehető legmagasabb színvonalon készítse el munkáit. Sípjai ismertek Szerbiában, Horvátországban és Macedóniában is.

A műhelyben minden kézzel készít Vasilije Števin. A legnagyobb gondossággal válogatja a fadarabokat, hogy azokból kedves és jó társa legyen a vadászoknak. Vasilije Števin elmondta, hogy a vadászatnak történelmi gyökerei vannak Szerbiában, ahol a vadgazdálkodásban országszerte jelentős fejlesztések zajlanak. Az eredmények elérésében, a célkitűzések megvalósításában a ragadozó vadászoknak is fontos feladat jut. Őket a speciális ragadozó sípokkal támogatja, de jó hangulatú kacsázás azért néhány jó baráttal lehet csak igazán kerek.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter / Fotó: Vasilije Števin hangszer és sípkészítő mester és Dr. Szilágyi Gergely PhD

Forrás: Agrojager