farkas kozeliSzavazás zajlott le az Európai Parlamentben a farkasok védettségi státuszával kapcsolatban.

Az ezt követő határozat értelmében a szervezet döntött a nagyragadozó védelmének csökkentéséről, melyet az állattenyésztők rendkívül pozitívan, a zöldek rendkívül negatívan, a végrehajtó pedig szkepticizmussal fogadott.

A határozat, bár nem jelent valós törvénykezési súlyt, de nyomást gyakorolhat az Európai Bizottságra, hogy megváltoztassák hozzáállásukat a farkasok kérdésköréhez.

Jelenleg az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve szigorú védelem alatt tartja a farkasokat és azoknak mind vadászata, mind csapdázása tiltott. Ahogy az Európai Néppárt fogalmazott, ragadozó növekvő populációi azonban nagy terhet rónak azokra az állattenyésztőkre akik osztoznak területükön a farkasokkal, medvékkel és egyéb nagyragadozókkal.

Franciaországban például évente több mint 10.000 bárány hullik el farkasok miatt, németországi állományuk pedig körülbelül 36%-kal növekszik éves szinten.

A liberális Ulrike Müller úgy fogalmazott, bár az egykor veszélyeztetett faj térnyerése a fajvédelem nagy sikere, az együttélés lényege továbbra is az, hogy mind a haszonállatok, mind a ragadozók fennmaradhassanak a területen. Hozzátette, mindenkinek tisztában kell vele lennie, ahol a farkas megjelenik, ott a legeltetés előbb utóbb eltűnik.



Az állattenyésztők örülnek

Az Európai Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezeteik érdekképviselete üdvözölte a határozatot, mondván, a jelenlegi szabályozás egyaránt elavult és elégtelen. Emellett közleményükben sürgették az Európai Bizottságot, hogy dogmatikus működés helyett javasoljanak konkrét megoldásokat a populációszabályozásra.

A zöldek a farkas pártján

A zöld Európai Parlameti képviselők azonban nem így vélekedtek. Thomas Waitz elmondta, bár tudja, hogy a farkas jelenléte nagy kihívást okoz a hagyományos állattenyésztésnek, mégis figyelembe kell venni a faj visszatelepülésének természetvédelmi jelentőségét. Hozzátette, szerinte a hasonló törekvések célja, hogy szabályozás nélkül kiemeljék a farkasokat Európából, és az élőhelyvédelmi irányelv megváltoztatása sok más faj megőrzésére is veszélyt jelenthet.

Hasonlóan vélekedett az Eurogroup for Animals elnöke, Reineke Hameleers, aki szerint a farkasok gyönyörű állatok, és igazságtalanul voltak üldözve mind a múltban, mind a jelenben. Külön kiemelte, a farkasok védelme az ökoszisztéma működésének záloga, és a megoldás nem a ragadozó kiemelése a területekről, az állattenyésztőknek pedig együttműködésen alapuló, fair megoldásokat kéne javasolnia a problémára.

Kritikus az Európai Bizottság

Egyelőre úgy tűnik, hiábavaló az EP törekvése, ugyanis az Európai Bizottság egy november 23-i vitában ellenezte a hasonló intézkedéseket.

Janez Lenarčič, az EB válságkezelési biztosa az óvatosságra szólított fel, ugyanis megítélésük szerint a farkaspopuláció továbbra is törékeny. Elmondta, a bizottság szerint továbbra is szükségesek a szigorú védelmi irányelvek a hosszútávú fajmegőrzés érdekében. Rámutatott, az unióban tenyésztett bárányoknak mindössze 0.06%-ára van befolyása a farkasoknak, és nem a ragadozók okozzák a tenyésztés válságát.

Azt is hozzátette, hogy a Bizottság jelenleg is ,,több szinten” aktívan vizsgálja a kérdéskört.

Forrás: Vadászlap