Nyomtatás
Találatok: 356
celzo vadaszAz érzésvilága, a gondolkodásmódja, a vérmérséklete és a viselkedése

 
Sikeres vadászvizsga után, vadászjeggyel a zsebben, sőt talán már puskát is birtokolva, könnyen gondolhatja úgy az ember, hogy immár révbe ért, vadász lett belőle. Jogi értelemben így is van. Csakhogy nem a puska teszi a vadászt.

Nadler Herbert azt írja, hogy: „…nekem a vadászat – ezen a szón nem a puskázás mulatságát értem –, nem sport, hanem mesterség, tanulmány, feladatok megoldása, elmerülés, ezenfelül pedig egész életemben vigasz, gyógyír, kárpótlás és erőforrás…” Bársony István önvallomásában azt mondja, hogy: „Természetimádásom gyönyöre összefolyik a vadászat örömével. Egyik fejleszti a másikat. Együtt és külön-külön: egész férfit nevel mind a kettő.” Széchenyi Zsigmond szerint: „…a tiszta, a nemes vadászszenvedély legszebb cégére, legelőkelőbb ismertetője: a jóindulat.”

A puskás embert a lelkisége nemesíti vadásszá. Az érzésvilága, a gondolkodásmódja, a vérmérséklete és – mindezek megnyilvánulásaként – a viselkedése. Öltözködésünk is beszédes. A vadászöltözet hagyományaink egyik fontos eleme. A ruha mindig is több volt, mint a testet védő „burok”. A ruha, a viselet jelzés is, mely egyértelművé teszi, kik vagyunk, hova tartozunk. Gondoljunk csak a népviseletekre és az egyenruhákra…

A vadászviselet történelmi gyökerei a királyi és főúri udvarokig nyúlnak vissza. Közép-Európában a német–osztrák hatások a meghatározóak, különösképpen az úgynevezett társasági öltönyök esetében. Walter Frevert tanácsai örök érvényűek: „A vadász öltözéke legyen praktikus és egyszerű. Nem szerencsés a hivalkodó, piperkőc külső (…) A vadászruha és kalap színe elsősorban zöld vagy szürke, illetőleg barna. A tereptarka vagy egyéb katonai viselet kerülendő.”

Persze, a vadászruházatot sem hagyja érintetlenül a divat. Most éppen a vadászkalap „egyeduralmát” kérdőjelezik meg az angol vadász- és golfsapkák, valamint a baseballsapkák kedvelői. Utóbbiakról csak annyit: lőtéren igen, de egyéb vadászeseményen soha! A sportos angol sapka fácánvadászaton akár előnyös is lehet; de nagyvad elejtése esetén az ilyen fejfedőt viselő szerencsés vadász vajon hová tűzi a töretet? A kalap, a fejfedő az öltözet egészének része. Az angol vadászsapka angol stílusú vadászviselethez illik, az osztrák–német ihletésű ruházathoz kalap jár. Társasági öltözet esetén ez egyenesen kötelező.

Nem a ruha teszi az embert – halljuk és mondjuk gyakran, és ez abban az értelemben igaz is, hogy a nemtelen embert a legjobb és legdrágább öltöny se teszi nemessé. Ámde az is igaz, hogy a ruha is teszi az embert. A hivatások, mesterségek jellegzetes öltözetei tartást adnak, ugyanakkor elvárásokat is támasztanak a viselőjükkel szemben. Aki vadászruhát ölt magára, annak minden tette és megnyilvánulása vagy fényt, vagy árnyékot vet a vadászközösség egészére.

 Megjelent a Nimród Vadászújság 2021. júliusi lapszámában

 Ezúttal nem csak az eredeti írást közöljük, a szerző most kiegészíti a 2 évvel ezelőtti írását, mert azóta kicsit változott a véleménye (szerk.):

 Újra olvastam ezt a meglehetősen régi írásomat, és összességében ugyanezeket gondolom ma is a viseletek jelentőségéről. "Kalap-ügyben" meglepően sok megkeresést kaptam annak idején. Sokan támogattak, mások túl sarkosnak minősítették az álláspontomat. És ebben van is valami. Az úgynevezett angol sapkát egyre több vadász viseli, köztük közismert személyiségek is. Nem rossz viselet, fácánozás alkalmával praktikus is. Erre már a cikkben is utaltam, és most ezt a véleményemet nyomatékosítom is. Mint ahogy azt a tényt is, hogy a vadászviselet nem egyenruha!  Mert ugye, az egyenruha minden összetevője szabályzatilag meghatározott. A vadászöltözet történelmileg kialakult viseleti forma, melyet akár egy sajátos csoport "népviseletének" is tekinthetünk. Vannak vele szemben irányadó elvárások, de nincsenek kőbe vésett előírások. Változhat, változik is folyamatosan a vadászöltözetek anyaga, színe, szabásmintája. Ez jól érzékelhető, ha megnézzünk egy olyan fotót, amely a két világháború között készült vadász elődeinkről. A vadászöltözetek két csoportba sorolhatóak. Vannak társasági és vannak terepi viseletek. A társasági öltözetek szerintem "konzervatívabbak", míg a terepen viselt ruházat egyre inkább egységesül világszerte. No, de térjünk vissza a kalapokhoz! Társasági öltönyhöz csak kalap jár! Nagyvad vadászathoz, legalábbis hazai földön, ugyancsak a kalap ajánlott, már csak a töretkultuszunk miatt is. Az angol sapka ügyében nem érdemes "civakodnunk". A színes baseball sapkákkal kapcsolatban azonban jó lenne közös nevezőre jutnunk. Társasvadászaton ünnep- és hangulatrontó.

Forrás: Nimród