Nyomtatás
Találatok: 279
BikaAgancsnelkul1A Mende-mondák a gím agancshullajtása elé – című cikk publikálását követően számos visszajelzést kaptunk. Egyik olvasónk, Lassu Sándor osztotta meg a megfigyeléseit szerkesztőségünkkel:

Lassu Sándor: 2022 december 27-én délután 13:00 körül értünk ki feleségemmel egy kis délutáni, év végi cserkelésre szeretett “vadászterületünkre”.

Idéző jel, mert nem vagyok vadász, hanem hobbista vadfotós, de érdekel a téma minden oldalról. Amikor kiszálltunk az autóból, kicsit hallgatóztunk és figyeltünk. Már akkor “furcsa hangokat” hallottam az erdőből. Először nem is tudtam hova tenni, nem értettem. Tovább haladva, az egyik széles nyiladék szélén kint állt egy spíszer bika. Ennek nagyon megörültem: ha egy van, akkor több is lesz.

BikaTehenek

Rá fél percre olyan bőgés kerekedett, mintha szeptember közepe lenne! A spíszer bikát követte egy legalább 30-40 tarvadból álló rudli. Őket öt-hat gímszarvasbika követte , amelyből három bika bőgve ment utánuk. A bikákat körülbelül négy éves kortól, egészen a hat-nyolc éves korig becsültem és fényképeztem is le. Miután átmentek a nyiladékon, megálltak az erdőben és tovább bőgtek. Nem ez az első eset, hogy ebben a szokatlan időpontban bőgést észlelek. Négy évvel ezelőtt hallottam itt, decemberben, bőgést. Korábbi években azt is észrevettem, hogy bőgés lehet december elején, közepén és a legvégén is.



Aznap nem volt hideg, körülbelül 6-8 Celsius fok lehetett, felhős volt az ég. Másik érdekesség, hogy a rudli végén három gímszarvasbika már korábban elhullajtotta az agancsait. Nem mentem vissza megnézni, hogy találok-e agancsokat, mert nem akartam zavarni a területet. Agancs nélküli gímszarvasokat már most lehet látni. A fényképet és a videót is 2022. december 27-én készítettem. Érdekes volt az is, hogy nem láttam különbséget a koronát viselő bikák és a már elhullajtott bikák egészségi állapota között.

Helyszín: Somogy megye, Boronka Melléki Tájvédelmi Körzet, Mesztegnyő-Nagybajom közötti rész.

Írta és fényképezte: Lassu Sándor (hobbi vadfotós és a téma iránt érdeklődő)

Forrás: Agrojager