Nyomtatás
Találatok: 215
vadludak kissarretA Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Sárrét részterületén, a Berettyó–Körös-vidék délkeleti kistáján az elmúlt hetekben folyamatosan nőtt az északról érkező vadludak száma

 Fő pihenő- és éjszakázóhelyeikre – szokás szerint a Biharugrai- és Begécsi-halastavakra, valamint a környező mocsarak és vizes élőhely-rekonstrukciók területeire – érkeztek.

A szakemberek becslései szerint, jelenleg több mint 25 ezer vadlúd tartózkodik a Kis-Sárréten, zömük most is nagy lilik, de nyári lúdból is mintegy 2 000 példány van jelen. A ritkább fajok közül is időnként 4-5 kis lilik és 10-15 vörösnyakú lúd is szem elé kerülhet. A napok nagy részét a vizes élőhelyek közelében lévő legelőkön töltik, de általában nagyobb távolságra is kijárnak.       

Magyarországon a nagy lilik a leggyakrabban előforduló vadlúd az őszi-tavaszi vonulás során. Az utóbbi évek egyre enyhébb teleinek következtében már nem ritka, hogy nagy tömegekben is áttelel. Hazánkba kisebb részben a skandináv, nagyobb részben a szibériai populációból származó egyedek érkeznek. Közeli rokona, a kis lilik világviszonylatban is veszélyeztetett faj.

Ezzel szemben a nyári lúd Eurázsia jelentős részén elterjedt, de a nagy lilikkel ellentétben inkább a délebbi tájakon, így hazánkban is fészkel, a házi lúd ősének tekintjük. Hazai állománya az utóbbi években növekszik, a nagyobb csapatokat a tőlünk északabbra költő állomány adja a vonulás során.

Az egyik legszínesebb vadlúd, a vörösnyakú lúd Szibéria északnyugati tundráin fészkel. A faj hazánkban is egyre gyakoribb vendégnek számít, mivel vonulási útvonala az elmúlt évtizedekben kissé nyugatabbra tolódott, továbbá az Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szempontú vizes élőhely-kezelései is hozzájárulnak ahhoz, hogy minél nagyobb számban pihenhessenek itt a távolabbról érkező vadludak.

A vonuló récefajok nyomában időnként vándorsólymok is felbukkannak az igazgatóság területén, pedig ezen északi tájakról érkező ragadozómadarak nem gyakoriak a Dél-Alföldön. Előfordul, hogy a városokban is megjelennek, ahol parlagi galambokra vadásznak.

A park munkatársai a Dévaványai-Ecsegi pusztákon belül a Hortobágy-Berettyó folyó mentén, illetve a Kenderesszigeti-halastavakon figyeltek meg a korábbi években vándorsólymokat. Idén azonban eddig egyetlen példány sem került még szem elé, melynek egyik lehetséges oka lehet, hogy a szokásosnál jóval több parlagi sas telel a térségben, s ezek a ragadozók gyakran elkobozzák a vándorsólymok által megszerzett zsákmányt.

Forrás: Nimród