OMVK Baranya megye hivatasos vadaszok2026. március 26-án, az OMVK Baranya vármegyei Területi Szervezete Előadótermében gyűltek össze a baranyai hivatásos vadászok, hogy részt vegyenek az éves kötelező szakmai továbbképzésen. A megjelenteket Partos Péter hivatásos vadász alelnök, valamint Horváth Csaba titkár köszöntötte.

A továbbképzés első felében dr. Bilonka Béla – a vadászati jog területén egyik legelismertebb ügyvéd és egyben tapasztalt vadász – egy aktuális témával, a települések belterületén megjelenő veszélyt, vagy kárt okozó vad eltávolításának jogszabályi vonatkozásaival foglalkozott. Előadásában közérthető formában ismertette a károkozás és kártérítés témakörét a PTK és az ágazati jogszabályok tükrében, kiemelve a polgármesterek hatáskörének kérdését, a vadászati törvény előző év végén hatályba lépett 74/C § -ban foglaltak értelmezésén keresztül.

A szünetet követően, Haraszthy László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnökségi tagja, a ragadozómadarak vadgazdálkodási és természetvédelmi vonatkozásai témában tartott igazán gondolatébresztő előadást. A terepi munka, a természetben eltöltött sok-sok idő és megfigyelés ellenére is sok újdonságot hallhattak a szakemberek. A különböző kutatások eredményeinek számadatai rávilágítottak az emberi tevékenységek, többek között a közlekedés, mezőgazdaság, vagy épp az elektromos vezetékek okozta madárpusztulások mértékére és problémakörére. Több kutatási adat bemutatta a vadászható fajok érintettségét is ezeken a területeken, rávilágítva, hogy a vadgazdálkodási szakembereknek is foglalkozni kell ezeknek a negatív hatásoknak a vizsgálatával, mérséklésük lehetőségeivel. Haraszthy László nemcsak az előadását hozta el a hivatásos vadászoknak, hanem az OMVK és az MME együttműködésében megjelentetett Nappali Ragadozó Madarak Határozója című, a terepi körülmények között is remekül használható kiadványt is, melyből valamennyi hivatásos vadász átvehetett egy ingyenes példányt.

A hivatalos program végén Partos Péter hivatásos vadász alelnök megköszönte a két előadó színvonalas tájékoztatóját, valamint felhívta a jelenlévők figyelmét a június 3-ra tervezett hivatásos vadászok szakmai versenyére, bízva abban, hogy ebben az évben is lesznek olyan szakemberek, akik vállalják a megmérettetést, mely nem csak a versenyről, hanem a tapasztalatcseréről és közösségi élményről is szól. Elmondta, hogy a kamara április 14-ére drón napot szervez, ahol előadás és terepi repülési bemutató keretében ismerhetik meg a vadászok a drónok alkalmazási lehetőségeit a vadgazdálkodásban. A szakmai nap közös ebéddel zárult.

Forrás: Agrojager