A rendészeti feladatokat is ellátó hivatásos vadászok szerepe egyre több területen válik fontosabbá. Aktuális, a mindennapi munkavégzés során hasznosítható ismeretekkel gazdagodtak vármegyénk hivatásos vadászai. Az Országos Magyar Vadászkamara KEV-i Területi Szervezete idén, a 2025. decemberében hatályba lépő jogszabály-módosítás okán aktuálissá vált témához hívott előadókat. A belterületen és más, vadászterületnek nem minősülő ingatlanokon megjelenő, ott kárt okozó, illetve kockázatot jelentő vad eltávolításával kapcsolatos iránymutatás fontos információkkal szolgál a hivatásos vadászok számára. A továbbképzés szervezése közben nyilvánvalóvá vált, hogy a térségben bevezetett járványvédelmi intézkedések miatt is fokozott figyelmet kell szentelni a témának.
A vad eltávolítását a polgármesterek hatáskörébe utaló jogszabály végrehajtásának tatabányai tapasztalatairól a városháza munkatársa, Pintér Róbert beszélt, míg a tevékenység jogi megközelítésében Ujhelyi Tamás tájegységi fővadász (Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium) volt a hallgatóság segítségére.
Az afrikai sertéspestis (ASP) június közepén átlépte az M1-es autópálya vonalát. Két, diagnosztikai célból elejtett vaddisznóban mutatták ki a vírus jelenlétét, így új szintre kellett emelni a járvány kezelését. Az állat-egészségügyi hatóság által elrendelt rövid határidejű különleges intézkedések léptek életbe, melynek fontos szereplői a rendészeti feladatokat is ellátó hivatásos vadászok.
A vadászkamara évek óta foglalkozik a sertéspestis terjedésének megelőzését célzó feladatokkal, az évenkénti képzések pedig folyamatosan bővítik azokat az ismereteket, amelyekre szüksége van a járványvédelmi munkában résztvevő hivatásos vadászoknak. Most egyrészt a már meglévő információkat elevenítették fel, másrészt pedig az aktuális teendőkről is szó volt.
A kötelező képzés az idén is kiegészült egy humán-egészségügyi projekttel. A hivatásos vadászok szakmai felkészültségét és munkafeltételeiket javító programok támogatására szolgáló pályázatnak köszönhetően vármegyénk hivatásos vadászai szűrővizsgálaton vehettek részt.
A szakma képviselői nagyobb eséllyel találkozhatnak bizonyos kórokozókkal – a kullancsok által terjesztett Lyme-kórral és elsősorban a rókák, aranysakálok által hordozott galandféreggel (Echinococcus multilocularis). Így a vizsgálat az általános vérvizsgálaton és PSA szűrésen kívül erre a két fertőzésre is kiterjedt.
Forrás: OMVK
