Hagyományosan, Szent Hubertus oltalmába ajánlva kezdődött meg az idei vadászati főidény ünnepélyes köszöntése Csehbányán, a Mária-kápolnánál. Augusztus 29-én a Hajag Vidéki Vadásztársaság kilencedik alkalommal látta vendégül a megye vadászait, erdészeit, a település lakóit és a vadgazdálkodás iránt elkötelezett vendégeket az idénynyitó Szent Hubertus-misén.
Az ünnepség kezdetén a Bakony Vadászkürt Egylet kürtszólamai köszöntötték az egybegyűlteket az üdvözlés kürtjelével. Ezt követően lovas fogaton érkezett a terítékre a nemrégiben elejtett szarvasbika, méltó hangulati aláfaestést adva az ünnepi alkalomnak.
A megjelenteket Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöksége nevében köszöntötte. Beszédében kiemelte: a csehbányai idénykezdet mára hagyománnyá vált, amelynek megszervezéséért köszönet illeti a házigazda Hajag Vidéki Vadásztársaságot.
Az idei találkozásnak ugyanakkor a korábbiaknál is nagyobb jelentőséget adnak a természet rendkívüli kihívásai. Az extrém forróság, a vízhiány és az aszály valamennyi, a természettel együtt élő és dolgozó ember számára komoly próbatételt jelentett. A megváltozott körülmények között a vadállomány megőrzése és a megfelelő életfeltételek biztosítása egyre nagyobb erőfeszítést kíván a vadászatra jogosultaktól. Pap Gyula megköszönte mindazok munkáját, akik ezekben a nehéz körülmények között is mindent megtesznek a vadállományért. Mint elmondta, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara is igyekezett segítséget nyújtani a vadászatra jogosultaknak: pályázati támogatásokkal járult hozzá többek között itatók kialakításához és kutak létesítéséhez, hogy a rendkívüli szárazság idején is biztosítható legyen a vad számára nélkülözhetetlen ivóvíz.
A házigazda Hajag Vidéki Vadásztársaság nevében Koszteczky Bence elnök köszöntötte a jelenlévőket. Üdvözölte a vadászokat, erdészeket, barátokat, a falu lakóit, a település polgármesterét és a vadászkamara képviselőit. Felidézte, hogy immár kilencedik alkalommal rendezik meg az idénynyitó Szent Hubertus-misét. Köszöntőjében az egészség, a biztonság és az eredményesség fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, bízik abban, hogy ezek az értékek a jövőben is megmaradnak, és tovább erősödik az a közösség, amely az elmúlt évek során Csehbányán kialakult. Olyan közösség ez, amely képes megőrizni és továbbadni mindazokat az értékeket, amelyek a vadászathoz, a természethez és egymáshoz kötik az itt élőket.
A köszöntőket követően elhangzott a Vadászhimnusz, majd a jelenlévők Szent Hubertus-misén vehettek részt.
A szentmise olvasmánya Sirák fia könyvéből hangzott el, „Alázattal vidd végbe tetteidet” kezdettel, a szentlecke pedig a Zsidókhoz írt levélből szólt. Az evangélium központi gondolata az alázat volt: aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják, aki pedig önmagát felmagasztalja, azt megalázzák.
A prédikációban főtisztelendő Pásztor Emánuel János plébános úr „az erdő, amely meghódítja az embert” gondolatára fűzte fel mondanivalóját. Az erdőről mint a Szent Hubertus-legendának is fontos színteréről beszélt, de szó esett a természet szeretetéről, az erdő csendjéről és arról a különleges kapcsolatról is, amely az embert a természeti környezetéhez fűzi.
A csehbányai idénykezdet így idén is egyszerre volt ünnep, találkozás és közösségi alkalom. A vadászati idény kezdetén a résztvevők együtt adhattak hálát a természetért, az elmúlt év eredményeiért, és kérhették Szent Hubertus oltalmát az előttük álló főidényre.
Az ünnepi szertartást követően pedig – a jó hangulat és a régi barátságok jegyében – a résztvevők közös étkezéssel folytatták a napot.
Forrás: -PS- OMVK / Agrojager
Fotók: Szegedi László
