Fekete István vadászatonMátranovák | A választott név irányt ad, karakteresebbé tehet. Ebben a völgyi faluban mostantól nagyobb hangsúlyt kap Fekete István életpályája, alkotói hagyatéka: kistérségi szervezeti keretek között működő alma matere szombaton ünnepélyesen az író nevét vette fel.

Az iskolatörténeti jelentőségű eseményt az intézmény tornatermében rendezték meg, az egybegyűlt sokaságot Simon Gusztáv, tagintézmény-vezető üdvözölte, külön köszöntve Juhász Gábort, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, Becsó Zsoltot, a megyei közgyűlés elnökét, Jászai Nagy István főigazgatót, Vasi Miklósnét, a Fekete István Irodalmi Társaság elnökségi tagját. Majd röviden szólt arról: meghatározó, hogy egy név megválasztása az érintett közösségek számára elfogadott legyen, és megköszönte azok munkáját, akik az előkészítésben részt vállaltak.

Gyurcsák Anna, szintetizátor-játéka után Tóth Józsefné, volt iskolaigazgató méltatta az író pályáját. Szavai szerint Fekete Istvánt hívhatja segítségül a természettől eltávolodott mai ember, hogy értékeket, szépségeket ismerjen meg. Kiemelve meghatározó történéseket, helységeket, felidézte Fekete István gyermekéveit, tanulmányainak fontosabb állomásait. Kaposvár, Magyaróvár, Ajka szerepét pályája érintett szakaszaiban. Elmondta egyebek mellett, hogy mezőgazdászként Bakócán kapott állást, s kiváló szakember lett, aki gazdatisztként tekintélyt vívott ki magának.

Tóth Józsefné emlékeztetett arra, hogy a Bükkbe, a Börzsönybe, s más vadregényes tájékokra járt vadászni, s Kittenberger Kálmán biztatta arra, hogy tapasztalatai, tudása, gondolatai értékek, amelyeket másokkal is meg kell osztania. Legkedvesebb témái – madarak, a vadászat etikája, a paraszti világ – feldolgozása során nagy hangsúlyt kap ember és természet kapcsolata, de számos ifjúsági regényének gondolatvilágát is áthatja a természetszeretet.

A volt igazgató felhívta a figyelmet arra is: kevesen tudják, hogy Fekete István versekben is hangot adott a természet iránti rajongásának, s a Nádas soraiból idézett. József Attila Díjjal, a Munka érdemrend arany fokozatával ismerték el írói munkásságát, melyről ő maga így vallott: „Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt, s közben megtaláltam a hazámat.” Bakó Csabáné, a névadó ünnepség háziasszonya jelezte: két emléktábla készült erre az alkalomra, Kotroczó Csaba, kőfaragó és Hegedűs Gyula,, fafaragó munkája. A leleplezésre az iskola volt diákját, Juhász Gábor kérte fel, aki az iskola volt diákjaként tanulói éveiről mondott néhány gondolatot. A Fekete István tagiskola növendékei szép műsorral tették emlékezetessé ezt a napot, nagy tapsot kapott előadásaikban a névadó életének pályáját és műveinek részleteit villantották fel.

Földi Gyula, a falu polgármestere adta át az önkormányzat adományát, egy zászlót, melyre szalagot kötött Becsó Zsolt, Jászai Nagy István, Vasi Miklósné és Babjákné Bocsok Anna, jegyző. Az esemény záróperceiben a meghívott vendégeknek jelvényt osztott ki a tagintézmény vezetője.

Forrás: Nport