Nyomtatás
Találatok: 2034
kapitális vaddisznóTöbb pontban is módosult a vadászati törvény végrehajtásáról szóló, legutóbb 2004-ben megváltoztatott minisztériumi rendelet tudtuk meg Gagyi Istvántól, a megyei vadászkamara elnökétől. Az egyik fontos változás, hogy a jövőben egész évben lehet vadászni vaddisznóra.
A kamarai elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy az íratlan szabályok szerint a vadászok ezentúl sem lőnek vemhes, vagy a malacait vezető kocára. További változás, hogy míg eddig külön vadkísérő jegy és külön vadazonosító jel kísérte a vadat, mostantól ezeket összevonják, és a vadkísérő jegy révén az elejtéstől a feldolgozásig nyomon követhető lesz az állat.

Az új rendelkezés értelmében a jövőben csak olyan személy vezethet vadászatot, aki legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik. Gagyi István szerint ez a szigorítás szakmailag indokolt, és várhatóan nem jelent nehézséget a vadászatra jogosultaknak, hiszen a jogszabály értelmében eddig is kellett alkalmazniuk hivatásos vadászt.

Az új rendelet a vadasparkok és vadaskertek létrehozásának szabályait is módosította: a jövőben ehhez is hatósági engedély szükséges. Új előírások vonatkoznak a földtulajdonosok vadászati közösségeire is, ám ez egyelőre a gyakorlatban nem jelent problémát, hiszen a vadászterületeket 2017-ben osztják újra. A megyében bejegyzett 54 vadászatra jogosult várhatóan jó eredménnyel zárja a február végéig tartó vadászati szezont tette hozzá Gagyi István.

A vasi vadászatra jogosultak az elmúlt, 2008-2009 évi szezon során 853 millió forint bevételt produkáltak, ebből 820 millió forint volt a kiadásuk. A megyében gazdálkodók tavaly 17 ezer 900 hektárnyi területre jelentettek be vadkárt, ez összesen 161 millió forintnyi kiadást jelentett a vadásztársaságoknak.

A vendégvadászok száma a gazdasági válság miatt stagnál: a legtöbben Ausztriából, Németországból és Olaszországból érkeznek megyénkbe.

Vas megyében egyébként 1636 sportvadász és 109 hivatásos vadász neve szerepel a regisztrációban. A vadászok között immár 44 nő is van, a 70 év feletti vadászok száma pedig meghaladja a nyolcvanat. A megyében az országos vadászkamara vasi szervezete mellett a Vadászati Védegylet is működik, e két szervezet közös igyekezettel próbálja javítani a vadászok, a vadászat megítélését.

Forrás: Vas Népe