Nyomtatás
Találatok: 1023
vadászbál vacsoraMár három éve, hogy megalakult a Maroslelei Földtulajdonosok Vadász Egyesület, és már harmadik alkalom, hogy bált is rendeznek a vadászok, hogy ezzel is megünnepeljék a korábban elért eredményeket. A lelei vadászoknak pedig nem kell megmutatni, hogy mulat a magyar, a hangulat még jóval éjfél után is fantasztikus volt.

A vadászbál nem elsősorban azért van, hogy egy jót egyenek a vadászok, hiszen tény, hogy aki ezzel foglalkozik, az általában kevés vadhúst fogyaszt. A bál lényege, hogy a vadászok találkozzanak társaikkal, és megbeszéljék az elmúlt egy év sikereit és eredményeit.

Simonyi Ottó rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendvédelmi szervek Kiképzési Központ osztályvezető helyettese is jelen volt az estén, mégpedig azért, mert szoros barátság köti Kővágó Attilához, a lelei vadász egyesület tagjához és szervezőhöz(régen együtt is dolgoztak), másrészt pedig ő is szívesen vadászik szabad idejében.

Mint mondta, a vadászok egy olyan, ha úgy tetszik kasztot alkotnak, ami nagyon összetartó és erős csapat, neki pedig benne van a vérében, mert édesapja és nagyapja is erdész és vadász volt, így teljesen természetes volt, hogy ő is elkezdje.

Az estét Szalóki Tamás, a lelei Vadász Egyesület új elnöke nyitotta meg, majd pedig a csanádpalotai Gold Fire Táncegyesület egy nagyon látványos UV show-val szórakoztatta a népes vendégsereget.

A meghívottak között volt többek között két „nagyöreg” vadász is, Veszelovszki Antal és Csuri Ferenc is, ám utóbbi betegsége miatt lemondta a részvételt.

A talpalávalóról egész este a makói Party Zenekar gondoskodott, amire még a legkisebbeknek is megindult a lábuk.

Kővágó Attila portálunknak elmondta: az est célja, hogy összejöjjenek a vadászok egy felhőtlen estére és jól érezzék magukat. Hozzátette, az idei bálon is százon felül volt a vendégek száma, őket pedig finomabbnál finomabb falatokkal lepték meg, így volt fácánleves, vaddisznópörkölt és francia krémes is.

A vacsora és némi tánc után aztán 11 órakor megkezdődött a tombolasorsolás, ahol számos értékes nyeremény, köztük vadászati lehetőség, ajándékcsomagok, vadászati kiegészítők és állatbőrök is gazdára találtak.

A tombola után aki még bírt enni, az megkóstolhatta a szarvassültet és a fácánmellet orly-féle panírban, mindehhez pedig nagyon jól passzolt a kissé fanyar áfonya öntet.

Szalóki Tamás, a Vadász Egyesület elnöke elmondta: 2008. februárjában, kis létszámmal ugyan, de egy nagyon jól működő vadásztársaságot sikerült létrehozni Maroslelén. Az egyesületet zömével helyi földtulajdonosok és vadászok alapították, most 12 fővel működnek.

Ami a szakmai részét illeti, Maroslelén és a környéken jellemzően apró vadas területek vannak, így nyúl, fácán, róka, vadliba és más hasonló állat elejtésére van lehetőség.

Az elnök büszkén mondta el portálunknak, hogy azért az apró vadak mellett az elmúlt vadászszezonban sikerült elejteniük 3 vaddisznót is, legutóbb épp február végén egy 150 kilós példányt.

Azért ne gondolják az állatbarátok, hogy ez egy rossz hobbi, mert igenis van haszna – mondta Simonyi Ottó, hiszen ha nem lennének vadászok, az állatok egy idő után túlszaporodnának.

Hozzátette: a vadászat a férfiasság egyik ősi jelképe is, ám a mai estén azért bebizonyosodott az is, hogy a nők is helyt tudnak állni, ha máshol nem, a konyhában a vadak elkészítésénél, ami valljuk be, legalább olyan fontos, mint az elejtésük.

Az este folyamán a régi hagyományokat figyelembe véve Megyeri Pált vadásszá avatták, ez pedig bizony pár pálcacsapással is járt. Emellett a vadászok nem feledkeztek meg a nőnapról sem, és egy-egy szál virággal köszöntötték a nő vendégeket.

Egy biztos: a vadászok tudják, hogyan kell kikapcsolódni, ehhez pedig tényleg nem kell sok, csak a barátok és egy közös téma: jelenesetben a vadak.

Forrás: Promenád

0
0
0
s2smodern
powered by social2s