Nyomtatás
Találatok: 1605
visszavonták az erdőlátogatási tilalmatVisszavonatta az erdőlátogatási tilalmat a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt.-vel a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal.
Azzal indokolták döntésüket, hogy az erdészet rosszul értelmezte a törvényt. - Túl nagy területre és túl hosszú időre rendelte el az erdészet a vértesi erdők látogatásának tilalmát - ezt válaszolta Klemencsics András, az illetékes erdőfelügyeleti igazgató kérdésünkre, miért vonták vissza a vértesi erdőkben a látogatási tilalmat. Tájékoztatásul  hozzátette: a parlament az  elmúlt évben megváltoztatta az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényt, a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. pedig még a régi beidegződések alapján hozta meg a február közepétől május közepéig szóló teljes korlátozást, ami alól csak a túraútvonalak jelentenek kivételt. A tavasszal szokásos erdőlátogatási korlátozás egyébként is minden évben komoly ellenérzést váltott ki a természetet kedvelő, erdőt járó emberekből. Fácányi Zsombor, az erdészet sajtószóvivője azt  mondta,  a biológiai egyensúly megtartása miatt van szükség arra,  hogy ilyenkor tavasszal, a szaporodási időszakban lezárják az erdőt. Sokan kutatnak ilyenkor elhullott agancsok után, így  a vadrejtő sűrűben található almokból kikergetik  az újszülött vadmalacokat, muflonokat, szarvasokat és őzeket. Nemrég történt, hogy illegális agancsgyűjtők zavarták meg a téli etetőnél tartózkodó vaddisznókondát. Az elmenekülő kocákat a hóban a malacok nem tudták követni, magukra maradtak és megfagytak. A vadak zavartalansága  emberi életeket is menthet - tette hozzá Fácányi. A megriadt vadak kifuthatnak a közeli országutakra is, ahol autóval ütközhetnek. Az elhullott agancsok gyűjtése a Vértesben több család megélhetését biztosítja. Kilónként kétezer forintot fizetnek érte a felvásárlók, késnyelet, gombokat, dísztárgyakat készítenek belőle. Fácányi Zsombor figyelmeztetett, hogy erdészeik és vadászaik folyamatosan ellenőrzik az agancsgyűjtők mozgását.

Forrás: Fejér Megyei Hírlap