Nyomtatás
Találatok: 1670
elítélték az orvadászokatRészben megváltoztatta a városi bíróság elsőfokon hozott ítéletét a Békés Megyei Bíróság Sz. Lajos és vádlott-társai ügyében.
A bíróság megállapította: bűnszervezet helyett bűnszövetségben orvvadásztak a vádlottak.  Kempfné dr. Agod Éva tanácsa több vádlott esetében megváltoztatta az ítéleti tényállásban szereplő bűncselekmények minősítését, s ebből eredően a feltételes szabadságra bocsátásról is az elsőfokú bíróságtól eltérően rendelkezett.

A másodfokon eljáró bíróság az elsőrendű vádlott Sz. Lajost bűnszövetségben elkövetett lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette, illetve három rendbeli, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt 5 év fegyházra ítélte.
A szabadságvesztés időtartamába beszámít az előzetes letartóztatásban töltött idő. A bíróság a vádlottat 5 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Kempfné dr. Agod Éva úgy rendelkezett: feltételes szabadságra csak a büntetés négyötödének kitöltését követően bocsátható. Elrendelte ugyanakkor a vele szemben korábban kiszabott 2 év börtönbüntetés végrehajtását is.
A másodrendű vádlott S. Ferencet a módosított minősítés alapján 4 év fegyházbüntetésre s ugyancsak 4 év közügyektől eltiltásra ítélték. Feltételes szabadságra csak a kiszabott fegyházbüntetés négyötödének kitöltése után bocsátható. A harmadrendű K. József esetében a 2 év 6 hónap fegyházbüntetést börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre enyhítette a bíróság, annak legkevesebb háromnegyed részét kell kitöltse.

Az ötödrendű B. Imrét 3 év fegyházbüntetésre ítélték, s ugyanennyi időre a közügyek gyakorlásától is eltiltották. Feltételes szabadságra a büntetés négyötödének kitöltését követően bocsátható. A hetedrendű K.-né F. Ildikó felfüggesztett börtönbüntetését 540 napi tétel pénzbüntetés megfizetésére enyhítette a bíróság. Esetében egy napi tétel összegét 500 forintban állapították meg. A kilencedrendű H. Imrét a bíróság nem mentesítette előzetesen a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.

Forrás: Beol