vadászhölgyek szőcsényben18. alkalommal rendezték meg a Somogy megyei vadásznapot a hétvégén. Az idei rendezvényen bemutatkoztak a Somogyi Vadászhölgyek is! Létszámuk immár elérte a 40-et, de várják a további jelentkezőket!

 

A hagyományokhoz híven most is a vadászok utcája fogadta a látogatókat Szőcsénypusztán. Idén 11 vadásztársaság és 2 zrt. is bemutatkozott a nagyszabású eseményen, ahol gazdag programmal várták a látogatókat. Az ősi mesterség nagy öregei átvették kitüntetéseiket, az ifjak pedig letették a vadász esküt. Színre léptek a vadászhölgyek is, akik elmondásuk szerint semmitől sem félnek, hiszen van puskájuk!

A Somogyi Vadászhölgyek klubját februárban hívták életre. Az induló 24 fős létszám mára 40-re nőtt. A megyében egyébként 3200 vadászt tartanak számon, ebből csupán 100 a női vadászok száma. Azt mondják, az igazi vadász már születésétől fogva vadász, nagyon sok esetben a mesterség apáról fiúra, vagy - ahogy láttuk - lányra száll.

Főzőversenyt, koronglövő versenyt, kutya-és solymászbemutatót is tartottak. Ahhoz azonban, hogy a saját vaddisznópörköltünk ínycsiklandozó illatát érezzük, hosszú utat kell megtennünk. Aki ugyanis komolyan szeretné űzni ezt a mesterséget, sok időre van szüksége! Csaknem fél éves átfutási idővel lehet valaki vadász, természetesen csak az alapokat teremti meg ezzel, a tanulás az majd kinn az életben folytatódik tovább. Bár az állami vadászvizsga díja tízezer forint, egy társaságba való belépés akár másfél millió forintba is kerülhet.