medve a katonáknálEgy Poprád melletti szigorúan őrzött katonai objektum precízen megépített kerítését beszakította egy vihar által kidöntött fenyőfa. Ezt használta ki a medve, aki a szemtanú őrök beszámolója szerint előzőleg már többször is mutatkozott a kerítés túloldalán és nagyon is érdeklődött az objektum iránt.

Élve a véletlen nyújtotta lehetősséggel ezúttal a sérült kerítésen át egyszerűen besétált a katonai területre. Mivel a kerítést a katonák gyorsan kijavították a medve a raktárobjektum rabja maradt és esélye sincs arra, hogy a kerítésen át onnan kijusson. A katonákat az első pillanatokban nem nagyon zavarta az eset, talán „katonai titok” is maradhatott volna, ha nem verik meg a tam-tamot a természetvédők – szokásukhoz híven keresve az esettel kapcsolatban a felelősöket. A regionális állami hivatal már óvatosabban fogalmazott. Ami megtörtént az megtörtént és javasolta, hogy nyissák meg az objektum kapuit és a medve az első adódó alkalommal, ahogy jött úgy el is tűnik onnan. Ez viszont ellenkezik minden katonai előírással és a hadügy emberei az ilyen „könnyelműségről” hallani se akarnak. A gyakorlott poprádi vadászok csak mosolyognak az eseten, és megjósolták a titkaikat mereven őrző katonáknak, hogy ha a medve bent marad, akkor a szigorúan őrzött katonai terület kiszolgáló személyzete mozgalmas időknek nézhet elébe. A hadsereg emberei hallgatnak az ügyben. Annyi viszont kiszivárgott, hogy az eddigi gyalogos őrszolgálat gépesítve lett és az őrök jelenleg zárt gépkocsikkal végzik őrtevékenységüket. Közben a medve sorsáról tárgyalások folynak és a katonák javaslatai közt szerepel a medve befogása is.

Forrás: Vadászat.sk