Nyomtatás
Találatok: 1378
viharkár, kidőlt fákMegyei körkép - Az elmúlt 24 órában megyénk tűzoltói huszonnyolc alkalommal vonultak ki főleg azért, mert fákat döntött meg a szélvihar, amelyek aztán veszélyeztették a családi házakat, az elektromos hálózatot, a forgalmat.

Bakos György századostól, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjétől azt is megtudtuk, hogy négy esetben kértek segítséget a lánglovagoktól, mert a víz betört a pincékbe, alagsori helyiségekbe. Mivel megyénkben az az elmúlt egy nap alatt nem egyszerre zúdult le a csapadék, a patakok jól bírták a terhelést, újabb védekezésre, a gátak megerősítésére nem volt szükség.

Ugyanakkor felkészültek egy várható kiadós csapadékra, ezért az igazgatóságra kedden reggel 30 ezer homokzsák érkezett a központból, aminek egy részét már kiosztották. Szerdán reggel még 20 ezer ilyen zsákot kap  megyénk, hogy legyen elég tartalék, ha szükség lesz rájuk.

A szakadó eső és a szélviharok letarolták megyénk erdeit. A legnagyobb pusztítást a Bakonyban végezte az időjárás, de szinte nincs olyan erdő, ahol ne találkozhatnánk kicsavart, letört fával. Mintegy 300 ezer köbméternyi fakár keletkezett, s ehhez hozzá kell számolni még az infrastruktúrában végzett rombolást.  

A végösszeg egyelőre megbecsülhetetlen. Erdei utazásra invitálták a Napló munkatársait a HM Verga Zrt., valamint a Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága munkatársai. Amennyiben bárki azt hinné, hogy a terepbejárás maga volt a felüdülés, ezt határozottan cáfolni kell.

Nemcsak a szél és az eső miatt lehetett okunk panaszra, sokkal inkább a látvány volt elkeserítő: erdőt állva látni jó, nem pedig fekve! A pusztítás látványa leírhatatlan. Ennek érzékeltetéséhez elég egy számadat, amivel Mészáros Gyula, a HM Verga Zrt. vezérigazgató-helyettese szolgált: a társaság az elmúlt tíz év átlagában évi 140-150 ezer köbméter fát termel ki, most viszont néhány nap alatt 200 ezer köbméter fájuk dőlt ki, amit a rövid idő alatt lehullott 250 milliméter csapadék és a hozzá kapcsolódó viharos erejű szél együttesen okozott.

A legnagyobb kárt a Verga zirci erdészeténél tapasztalták, ott 130 ezer köbméter fa fekszik, Kab-hegyen 37, a királyszállási erdészetnél pedig 23 ezer köbméter. Majd' 1500 erdőrészletben keletkezett kár. Jellemzően a legjobb termőhelyen, a legmélyebb talajjal rendelkező erdőterületeken dőltek ki a fák, a dőlés minden fafajt és minden korosztályt érintett, ám döntő részben a bükk károsodott.

Az infrastruktúra ugyancsak megrongálódott, a helyreállítást, ahogy az időjárás engedi, azonnal megkezdik. A legfontosabb feladat az utak felszabadítása volt, hogy egyáltalán be tudjanak menni a területre.

Az erdészeti hatósággal egyeztetve megkezdik a termelést. Elsőként azokba az erdőrészekbe szeretnének kijutni, ahol a bükkújulat érdekében a fiatal, térdig érő csemetékre rádőlt koronát mielőbb el kell távolítani. A 200 ezer köbméter fát jövő áprilisig fel kell dolgozniuk. A vagyonkezelői jogokkal rendelkező Honvédelmi Minisztériumot már az elmúlt héten tájékoztatták.

A Verga Zrt. kára pillanatnyilag még nem számszerűsíthető, de a végösszeg több száz millió forint lesz.

Hasonló károkról számolt be Uzsoky András, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. Mintegy 60 ezer köbméter - elsősorban bükk és tölgy - dőlt ki, illetve tört le területeiken.

A Balaton-felvidéken, Devecser és Pápa környékén olcsóbban megúszták, a Magas-Bakonyban azonban komolyabb pusztítást végzett az időjárás. Utak, kerítések is megrongálódtak. A kár mértéke az előzetes becslések alapján 200 millió forint körülire tehető.

Uzsoky András elmondta, a kidőlt fákat a tűzifapiacon kívánják értékesíteni, akár úgy is, hogy árcsökkentő hatása lesz a hatalmas mennyiségnek. Ezzel segítenek a lakosságnak a legális tűzifa beszerzésében.

A héten házon belül egyeztető fórumot tartanak, miként lehet ezt a fatömeget kezelni. Az is valószínűnek tűnik, hogy a hatóság beleegyezésével át kell alakítani a fahasználati terveket. Erről már értesítették a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt.

Veszélyben az utánpótlás

A Bakonyerdő és a Verga területein keletkezett kárhoz társul még az a 30-35 ezer köbméter fa is, ami a magánerdőkben dőlt ki. A közel 300 ezer köbméteres összmennyiség megyénk 3000 erdőrészletét érinti, nyilatkozta Vaspöri Ferenc, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal erdészeti igazgatósága igazgatója.

Ilyen esetekben a kárfelszámolást az erdészeti hatóság rendeli el, erről folyamatosan egyeztetnek az erdőgazdálkodókkal, a társhatóságokkal, majd intézkednek az erdőtervtől eltérő tevékenységről.


árvíz, víz alatt az erdei út

A munkát megfelelő ütemezés szerint engedélyezik, amíg az erdőtalaj fel nem szárad, oda gépekkel rámenni tilos. Mivel főleg idős bükkösökről van szó, s alatta ott a jövő erdeje (újulat), kikötik, hogy a kidőlt fákat vonszolni nem, csak emelni szabad.

A katasztrófa-híradások általában árvizekről szólnak, erdei károkról kevésbé, pedig ahogy megyénkben láthatjuk, ebből is bőven kijutott.

Az elmúlt napokban majd' 300 ezer köbméter fa, több fontos infrastrukturális létesítmény adta meg magát. Siralmas látványt nyújtanak az alámosott utak, elvitt hidak, a gyökerestől kifordult egészséges fák.

A kárelhárítást az időjárás tovább nehezíti, esik az eső, fúj a szél. Nagy kérdés, ilyen mértékű kárral miként tudnak majd megbirkózni. Egyes magángazdálkodók esetében - szó szerint egy élet munkája ment tönkre.

Még ha ki is süt a nap a közeljövőben, erdei sétát továbbra se tervezzünk, a veszélyhelyzet ugyanis még nem múlt el, balesetveszélyes az elázott talajú erdőben való tartózkodás - figyelmeztetnek a gazdaságok. 

Eddig megúsztuk személyi sérülés nélkül, jó lenne, ha így is maradna.

Forrás: Napló Online, Fotó: Gáspár Gábor