Nyomtatás
Találatok: 1220
veszélyben az őzállományA hatalmas belvízből és árvízből eredő vadászati bevételkiesés valószínűleg százmillió forintos nagyságrendben lesz mérhető Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Főleg az apróvadállomány szaporulatában okozott komoly pusztítást a víz – tudta meg a Szoljon.hu Kasuba András megyei fővadásztól. Mint a szakember elmondta, a Jászságban a megnyitott vésztározók miatt elöntött mezőgazdasági területeken élő vadállomány – főleg a fácán, a mezei nyúl – szaporulata teljes egészében pusztulásra lett ítélve. Ezen állatok kifejlett egyede sem tud ilyenkor azonban a területről elvándorolni. „Sokszor lehet látni, hogy a nyulak benne ülnek a vízben, épp csak a fejük lóg ki belőle, és csak várnak. Ezeknek a nagy része valószínűleg el fog pusztulni – mondta Kasuba András. – Ehhez társul, hogy az őzállomány szaporulata is komolyan veszélyben van.”

A megyei Tisza-szakasz hosszát, illetve az ártér nagyságát tekintve szintén komoly pusztulásnak van kitéve a vadállomány szaporulata az árvízi területeken. Emellett a hihetetlen nagyságú belvíz szintén tönkretette a fészekaljakat, így idén nagyon nagy szaporulatveszteséggel számolnak a vadászatra jogosultak.

A szaporulatot pedig nehéz lesz pótolni. Igaz, a fácán még rak fészekaljat. Ám egy a fejlődésben három hónappal „elcsúszott” kisfácán túlélési esélye hatványozottan kisebb, mint egy normális időszakban – mondta a megyei fővadász. Hozzátette: a kár nagyságát csak akkor lehet majd pontosan meghatározni, amikor az árvíz levonul, illetve az aratás után pedig a szaporulat mennyiségét felmérni. Szeptember 30-ig van lehetőség arra, hogy a vadászatra jogosultak módosítsák a vadászati terveket. Ám az ebből eredő vadászati bevételkiesés valószínűleg százmilliós nagyságrendű lesz a megyében.

Forrás: Szoljon