Nyomtatás
Találatok: 1074
felhívásFELHÍVÁS az árvízkárosult vadászatra jogosultak megsegítésére
Mint ahogyan tapasztalták, illetve a televízió képernyőin és számos más híradáson keresztül értesülhettek, az elmúlt hetek rendkívüli időjárása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz és belvíz miatt számos település, terület került víz alá.

Azon túl, hogy családok tucatjai kényszerültek otthonaik elhagyására, valamint az érintett településeken több milliárd forintos károk keletkeztek, nem szabad elfelejtenünk, hogy a vízborított területeken elsősorban az apróvadállomány is súlyos, katasztrófális károkat szenvedett el.

„Az Észak-magyarországi Vadgazdálkodásért” Alapítvány a Vadászkamara és Vadászszövetség területi szervezeteivel karöltve az árvízzel sújtott vadászterületek segítése érdekében gyűjtést indított vadászok, természetvédők és szimpatizánsok körében. Természetesen a gyűjtéshez egyéb társaságok, szervezetek, magánszemélyek is csatlakozhatnak adományaikkal.

Az árvíz kárvallottjainak szánt anyagi támogatásokat a

10402764-49534852-49511017

számlaszámra várjuk!

Az adományok beérkezését követően az alapítvány kuratóriuma konzultálva a Vadászkamara, a Vadászszövetség valamint a Vadászati Hatóság megyei szerveivel kívánja a rászoruló vadgazdálkodók részére eljuttatni a támogatásokat, elsősorban élő fácán kibocsájtása formájában.

Önámítás lenne azt mondani, hogy adományainkkal gyökerestől változtatnánk a helyzeten, azonban bízunk abban, hogy mindenki átérzi a program jelentőségét, és akár csekély összeggel is, de támogatja az árvízkárosult vadászatra jogosultak megsegítését!

Miskolc, 2010. június 10.

Köszönettel

Szaniszló Sándor sk.
Kuratórium elnöke

Dr. Székely László sk.
Vadászkamara, Vadászszövetség elnöke

Tóth Á. Dénes sk.
Megyei fővadász