Nyomtatás
Találatok: 1131
az áradás megtizedeli a vadállománytVADMENTŐ DOMBOK ÉPÍTÉSÉVEL AZ ÁLLATÁLLOMÁNY JELENTŐS RÉSZE MEGMENEKÜL.
Az áradás okozta károk még sokáig emlékeztetik az érintetteket a nyár eleji katasztrófára. Az összeomlott házak ugyanúgy nem épülnek fel egyik pillanatról a másikra, ahogy a víz alá került termőföldön sem lesz már aratás az idén. A vadállomány jelentős részének pedig alig van esélye a túlélésre.
A víz a magaslesek alját nyaldosta, az 5400 hektáros lakiteleki vadászterületet mintegy 1000-1100 hektáron borította majd háromméteres víz. A vadak utolsó menedéke a megmaradt Tisza-töltés volt, de ez is alacsonynak bizonyult, a víz átbukott rajta. Innen kilométereken át mindent elborított az ár.
Még a múlt héten is több tucat őzet, vaddisznót és egyéb vadat sodort a víz Tiszaalpár és Lakitelek környékén. A Tisza-menti gát itt három helyen szakadt át, a több ezer hektárnyi elöntött területen az állatoknak alig volt esélyük a túlélésre. Az árvíz elől menekülő vadak száraz területet kerestek, ám sokszor ezek a helyek is gyorsan víz alá kerültek. A gidák, malacok hamar elpusztultak, a felnőtt egyedek pedig az utolsó pillanatig vártak, majd úszni kezdtek egy újabb száraz terület reményében, s legtöbbször kifáradva fulladtak a vízbe.

Bár a vadászok mindent elkövettek, a vadmentés az esetek többségében reménytelen volt. A gyalogakácoknak csak a felsőbb ágai látszanak ki a vízből, s a csónakokkal járhatatlanná vált a terület.
„Az őztörzsállománynak nálunk mintegy fele pusztult el, a szaporulatot azonban 90-95 százalékban vitte el a víz" - mondta lapunknak Cseh István, a Lakiteleki Földtulajdonosok Vadászati Közösségének közös képviselője. A szakember hozzátette: a vaddisznó esetében is döntően a szaporulat pusztult el, a felnőtt egyedek többsége túlélte az áradást, hiszen a vaddisznók jól úsznak. Az apróvad esetében még drámaibb a helyzet, a mezei nyúl teljesen eltűnt a területről, a fácánok pedig csak a peremterületekről tudtak biztonságos helyre repülni.

A múlt heti nagy meleg és a víz hatására a tetemek csak két-három napig maradnak meg, a bomlás gyorsan végbemegy. Az elhullott vadat a vadászatra jogosult szedi össze, majd az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. szállíttatja el. „Egy másik csónakba szedtük össze a dögöt, és egy konténerbe tettük, amelyet az ATEV helyezett ki, majd innen szállították el a feldolgozóba" - mondta Seres Tamás, a társaság hivatalos vadásza, aki napok óta nemcsak az elhullott vadakat gyűjti, de a vadmentésben is az élen jár, s többször segédkezett a szomszédos, tiszaalpári vadászterületen is.
„Vadmentő dombokat kellene létesíteni, ahogy Gemencen is" - állítja Cseh István. A közös képviselő szerint erre meg is lennének a területek, hisz több vadász felajánlotta a saját földjét e célra, de komoly problémát jelent, hogy a környék nagy része természetvédelmi terület, a Natura2000 hálózat részét képezi. Több szétszórt vadmentő domb és a töltés megmagasítása, kiszélesítése állatok életét menthetné meg, így azonban szinte minden odaveszett.
A pénz egy részét pályázati forrásból szeretnék előteremteni, a munkát pedig a társaság tagjai is szívesen elvégzik, ahogy erre volt példa korábban is. A nemzeti parkkal együttműködve kerítést feszítettek ki a veszélyeztetett területek köré. A park adta az anyagot, a társaság a két kezét, a munkaerőt.
A szomorú és megdöbbentő helyzet, a vízbe fulladt vadak látványa megoldást sürget. Kárenyhítésre a társaság tagjai az idén sem számítanak, hiszen abból legutóbb sem lett semmi. A szakemberek azonban hosszú távon gondolkodnak, ami nem a kártérítésben merül ki, hanem a megelőzésben és abban, hogy legközelebb ne kelljen ígéretes bakokat fátyolos szemmel kiemelni a vízből.  GRIBEK DÁNIEL

Forrás: Magyar Hírlap