fakidőlés, viharkárFelmérik az elmúlt időszak viharai által okozott károkat az erdészeteknél. A két erdőgazdaság – és a Fertő–Hanság Nemzeti Park – összesen közel kétszázmilliós kieséssel számolhat.
– Mintegy 130–140 millió forintra becsüljük a veszteségeket a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. területén az elmúlt hetek szélviharai és hatalmas esőzései nyomán – mondta el portálunknak Orbán Tibor vezérigazgató. – Az erdőművelésben az áradások, a fahasználati ágazatban a fakidőlések, a vadállományban főként a vaddisznó- és az őzszaporulat pusztulása okozott kárt. Ezek, valamint a telephelyeinken keletkezett viharrongálások nagyságának pontosítása folyamatban van. A vezérigazgató hozzátette: természeti kárra nincsen biztosításuk, de a megrongálódott ingatlanok kapcsán már felvették a kapcsolatot a biztosítóval a mielőbbi rendezés érdekében.

A Fertő–Hanság Nemzeti Parkban is jelentős károkat okoztak a szélviharok, egész erdőrészek dőltek ki. – Ezen túlmenően a hirtelen vízemelkedés a nálunk fészkelő madarak fészekalját tette tönkre. A dankasirálytelepet pedig szabályosan elsodorta az erős szél – magyarázta dr. Kárpáti László igazgató.

– A nemzeti park háziállatait is sújtotta a szélsőséges időjárás, a kár itt eléri az ötmillió forintot. Megtörtént, hogy a szélvihar 116 rackajuhot lökött bele a Borsodi-csatornába, egy kidőlt nyárfa pedig öt marhát csapott agyon. Épületeinkben is további milliós károk keletkeztek.

– A tanulmányi erdőgazdaság területén a széldöntés öt-hatezer köbméter fát tett tönkre, főleg bükkösökben – közölte dr. Jámbor László vezérigazgató. – Az idei elemi károk megközelítik az ötvenmillió forintot, beleértve a turistautak megrongálódott hídjainak, illetve az erdei utak átereszeinek várható helyreállítási költségeit, valamint a faállomány pusztulását. Mivel tavaly nagy gondot fordítottunk a vízelvezetés megoldására, az áradat erdei utakat most szerencsére nem mosott el területünkön.

Országosan több milliárd forint az erdészeti kár

A legnagyobb pusztítás a Dunántúlon Veszprém megyében volt, 300 ezer köbméter fa dőlt ki. A Nyugat-Dunántúlon szerencsére nem ázott fel annyira a talaj, de a szélviharok például a Hanyban egész erdőrészeket döntöttek ki. Megyénkben és Vasban közel tízezer köbméter fa szinte már csak tűzifaként hasznosítható. Az erdőfelújításnál a bükk helyett tölgy, a nemesnyár helyett hazai nyárfa ajánlott – mondta el Nagy Imre, az Országos Erdészeti Egyesület régióképviselője.

Forrás: KO