gyujtogatókat büntettek megA törökkanizsai Őzbak Vadászegyesület még öt évvel ezelőtt tett feljelentést két személy ellen súlyos vadkár okozásáért.
P.Dénes a Taljánrét és a Begovo nevű határrészekben bérelt földet, lepermetezte gyomirtóval, majd megbízta P.Jovant és az ügyben tanúként szerepelő Cs.Jant, hogy égessék fel a száraz gazt. A két személy 2005 májusában a hatóságok előzetes tájékoztatása nélkül négy egymást követő napon végezete a parlagégetést, felgyújtották a gyomos területet, az erős szélben azonban a tűz gyorsan terjedt, és több mint 200 hektár perzselődött fel. A törökkanizsai tűzoltók is kénytelenek voltak beavatkozni, hogy ne történjen még nagyobb baj. A parlagégetést végző személyek azzal védekeztek, hogy karbidágyút használtak a vad ijesztésére, és a vad időben el tudott menekülni.

Az Őzbak Vadászegyesület Nagy Sziget (Veliki Siget) nevű vadászterületére is átterjedt a tűz. Ezen a területen nem vadásznak, vadrezervátumként tartják fenn, ahol nyugodt körülmények között szaporodhat őz, nyúl és fácán. A bíróság szakértő bevonásával állapította meg a területen okozott vadkárt. A vadállományban keletkezett kárt a terület adottságait és a korábbi vadfelmérés adatait figyelembe véve a vadgazdálkodásban általánosan elfogadott becslési módszerek alapján állapították meg. A tűz elől a felnőtt őzek és a mezei nyulak el tudtak menekülni, de öt őzgida és a nyulak 20 százaléka odaveszett. A szakértő szerint a tűz áldozatává vált 37 mezei nyúl, 30 fácán és 18 fogoly. A vadban keletkezett kár végösszege 245000 dinár, amit P.Dénes és P.Jovan köteles megtéríteni, csakúgy mint a 83800 dinárra rúgó perköltséget.

Aratás idején különösen érvényes a figyelmeztetés, hogy senki se használjon a határban nyílt lángot, és egyébként is büntetendő a tarló- és a parlagégetés. Egész évben érvényben van a tűzgyújtási tilalom, ennek ellenére, különösen tavasztól őszig, a száraz időszakokban nagyon sok dolguk akad a tűzoltóknak, felelőtlen személyek felgyújtják az árokparti gazosokat, a vasúti töltést, a nádasokat, a száraz leveleket stb., nem gondolva arra, hogy mekkora kárt okoznak az élővilágban és mennyire szennyezik a környezetet. A törökkanizsai eset mintájára, a hatóságok határozott és erélyes fellépésével, magas bírságok kiszabásával meg lehetne fékezni az esztelen gyújtogatásokat.

Forrás: Magyar Szó