Nyomtatás
Találatok: 1275
a házakba is belátogatnak a medvékNaponta lehet hallani valakitől, hogy Bálványoson pár méter távolságra sétált tőle a medve, sokan meg is örökítik a kukázó talpasokat, amelyeket egyes vélemények szerint behoztak az Aporok vára alá. Baj eddig még nem történt, de a fatalista „ami késik, nem múlik” – mondás ebben az esetben nem üres szöveg.

Csütörtökről péntekre virradó éjszaka egy bálványosi villát látogatott meg a medve: szerencsére tulajdonosai nem tartózkodtak a víkendházban. Ámbár az is lehet, hogy ha ott lettek volna – abból kiindulva, hogy az állat általában elkerüli a zajos helyeket –, nem kellett volna leltárba venni a mackó „lakberendező” munkája utáni kárt.

A medve, vélhetően élelmiszer után kutatva, alaposan feldúlta a házikót. A szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátott fotók tanúsága szerint még a szekrényeket is kinyitotta, a hűtőszekrény ajtaját is leszakította harapnivaló után kutatva. Bálványoson nem ez az első alkalom, hogy házakat látogat meg a medve, de szerencsére mindeddig komolyabb kár nem keletkezett. A medvepopulácó Brassó mellett a két székelyföldi megyében, Kovászna és Hargita megyében a legmagasabb az országban.

Forrás: Székely Hírmondó