Nyomtatás
Találatok: 1251
íjászatNyugat-Anatóliában, a görög mitológiából ismert Ida-hegységben rendezték meg Törökország első nemzetközi hagyományőrző íjászversenyét július 9-11-én.
(Az Ida-hegységben zajlott az a bizonyos szépségverseny három istennő közt, aminek a trójai háború lett a vége. A törökök ma úgy nevezik a helyet, hogy Kaz dağları = Liba hegység. Vajon miért?)

A rendezvény mintegy 70 résztvevője közt (beleértve a lovasíjász- és a dzsirit bemutató résztvevőit is) összesen 6 ország képviseltette magát. A török íjászok mellett 2 német, 2 francia, 2 magyar, 1 cseh és 1 iráni versenyző vett részt a gyalogos íjászversenyben. A pálya 17 lőállásból állt, sárga-fekete körös, 2D és 3D célokkal. Volt továbbá néhány speciális cél: gyorslövés, „puta” lövés, közelítős, és hátrálós lövés, továbbá egy egyedi fejlesztésű „futóvad” cél.

A három napos rendezvényt nagy érdeklődés kísérte mind a sajtó, mind a közélet szereplői részéről. Havran kaymakamja (szolgabíró), Fatih Genel, a szervezésből is jelentős részt vállat. Rajta kívül a péntek esti előadásokon, a szombati versenyen, illetve a vasárnapi bemutatón megjelent a kerület országgyűlési képviselője, Balikesir tartomány válija (kormányzó, főispán), 5 környékbeli város polgármestere, és a környékben állomásozó fegyveres testületek parancsnokai.

A verseny az apróbb zökkenők, csúszások ellenére jól szervezettnek volt mondható, és nagyon barátságos, kellemes hangulatban zajlott.

Az eredmény:

I. Oláh Tibor (Egri Vitézlő Oskola)

II. Yavuz Arslan (Titerdaz, Istanbul)

III. Murat Özveri, dr. (Titerdaz, Istanbul)

Jómagam, a 29 fős mezőnyben a 16. helyen végeztem.


Dr. Szőllősy Gábor.