Tóth Péter családjávalTolna megyében közel száz főállású erdész van. Hőgyésztől négy kilométerre, a szálláspusztai erdészházban beszélgettünk Tóth Péter kerületi erdész-vadásszal családja körében.
Ahogy az ember lekanyarodik Hőgyész után a főútról, pár kilométer után egy olyan világ tárul elé, amit a legtöbben csak filmekben láthatnak. Egy rendben tartott tisztáson három épület, ezek közül az egyik a kerületi erdész, Tóth Péter háza. Nyugalom és béke, maga a paradicsom.

Hatalmas, árnyat adó fák, a ház körül gyönyörű virágok. Bent az épületben is harmónia, a bútorok, a függönyök, a képek a falon mind arról árulkodnak, hogy akik itt élnek, nagyon jól érzik magukat az erdő közepén.

Tóth Péter három kisfiú édesapja, feleségével, Klárival 2,5 éve költözött a Hőgyészi Erdészet szálláspusztai erdészházába.
- Tél volt és hatalmas hóesésben költöztünk, gyönyörű volt a táj - mondta a feleség.

A 36 éves erdésznek nem újdonság a környezet, hiszen édesapja is erdész volt, harminc éves koráig a Lengyel környéki, Anna-fürdői erdészházban élt.

- Nekem az volt a természetes, hogy ezt a szakmát választom, Sopronban, az erdészeti technikumban végeztem és 17 éve vagyok erdész. Édesapám halála után átvettem a területét, majd ide Szálláspusztára költöztünk. Ez a terület a Gyulaj Zrt.-hez tartozik, 2700 hektárnyi vadászterülettel és 1000 hektár erdővel.

A feladat évszakonként változik, nekem az erdő- és vadvédelem a dolgom. Ilyenkor nyáron, kicsit több a szabadidő, reggel 6 óra körül kelek, végigjárom a területemet. Ha vendégvadászok is vannak itt, akkor már hajnali 4 óra előtt kezdem a vadászati megfigyelést, hiszen a vadak csak a sötétben érzik magukat biztonságban.

Ősszel és télen más a beosztás, amikor megkezdődik a fakitermelés, a munkásokat is meglátogatja az erdész, a vadakat eteti, ellenőrzi a kerítést. Szeptembertől jönnek a vendégvadászok, róluk is gondoskodni kell. Amikor pedig télire fordul az idő, alaposan meg kell gondolni, mikor, melyik úton indul el az erdő belsejébe körülnézni, mert még a jó terepjáró is elakadhat és a mobiltelefonhoz szükséges térerő sem mindenhol adott.

Ilyenkor traktor segíti ki a bajból, mondta mosolyogva a fiatalember, de Klári a felesége hozzátette, bizony volt rá példa, amikor itthon szorongva várták haza a családapát.

Minden évszak szép az erdőben, a feleségnek a nyár, a férjnek a tél a kedvence. A teraszról odalátni a tisztásra, ahol télen a szarvasbikákat szokták etetni.

- Kisgyerekként talán ez fogott meg engem is először, a szarvasbikák hatalmas agancsa - mondta Tóth Péter, aki arra utalt, hogy nagyobbik fia, a hat éves Bence éppen olyan magának való, mint ő volt kiskorában. Nem hiányoztak a szomszéd gyerekek, de a természet szeretete már ebben a korban kódolva volt benne is.

Mindnyájan állítják, nem hiányzik a város zaja. A bolt, óvoda és ősztől az iskola négy kilométerre van az erdészháztól. Nem nagy távolság, hiszen járható az út. Klári és Péter tíz éve házasok, amikor szóba került, hogy az erdőben kell lakni, a fiatalasszony egy percig sem habozott.

- Amikor ideköltöztünk, fel kellett újítani az épületet, erre segítséget kaptunk a munkáltatótól. Ajtót, ablakokat cseréltünk, felújítottuk a szobákat, konyhát - mondja Klári. Van tévénk, internet, össze vagyunk kötve a világgal. A gyerekek nagyon szeretnek itt élni. Én imádom a kertemet, sok a virágom, ha van egy kis időm szépítem a lakást, szeretek lakberendezéssel foglalkozni. Bár azt tervezem, ha a legkisebb fiúnk, Hunor is nagyobb lesz, akkor szeretnék visszamenni dolgozni, védőnő a szakmám.

Az erdészek többsége szolgálati lakásban lakik. Elhelyezkedni egyre nehezebb, meg kell várni míg megüresedik valahol egy hely, nyugdíjba megy az idős erdész. Mauthner Ilona

Névjegy

Tóth Péter a Gyulaj Zrt dolgozója, kerületi erdész, vadász, 36 éves, nős, 3 kisfiú édesapja. Végzettsége: erdészeti technikus, 2008-ban az Év erdésze cím második helyezettje kitüntető címet nyerte el. Agyag-galamb lövészetben számtalan kupát nyert.

Erdész-himnusz

Erdész vagyok, csendes tanyám
erdő mélyében áll.
Hová csak farkas és madár,
szelíd kis őz talál.
Feledve rég a külvilág,
csendes az életem.
És mégis megsebzé szívem,
az égő szerelem.

Forrás: Tolnai Népújság