Nyomtatás
Találatok: 1169
királyréti kisvasútEU támogatással fejlesztették Magyarország két legismertebb kisvasútját Az Ipolyerdő Zrt Királyréti Erdei Vasút kismarosi állomásán kirándulók és vendégek gyülekeztek 2010. június 25-én reggel. Ekkor került sor a megújult állomás, valamint az újonnan épített vasúti kocsik ünnepélyes átadására.
Az érkezőket Lengyel László, a társaság szóvivője köszöntötte, majd átadta a szót Haraszti Gyulának, az Ipolyerdő Zrt vezérigazgató-helyettesének. Emlékeztetett, a kilenc hónappal ezelőtti, királyréti programindító családi napra. A vezérigazgató-helyettes örömmel jelentette be, hogy a fejlesztés megvalósult és ezennel átadhatja a nagyközönségnek. Utalt arra, hogy az ország egyik legvadregényesebb táján valósult mindez meg.

Ezt követően Poldauf Gábor, Kismaros polgármestere kapott szót. A település első embere külön köszöntötte azokat, akik részt vettek ebben, a község számára oly fontos fejlesztésben. Kiemelte, hogy szép példája ez a projekt a kitűnő együttműködésnek. Emlékeztetett, hogy ekkora léptékű felújításra az utóbbi 30-40 évben nem volt példa. Örömmel emlékezett az erdészeti társaság megkeresésére, amikor a fejlesztés tervét fölvetették. Elmondta, hogy a lassan kialakuló második faluközpont a postával, áruházzal, orvosi rendelővel, újabb korszerű létesítmény komplexummal gazdagodott. Arról is tájékoztatott a polgármester, hogy hamarosan további beruházások csatlakoznak az elkészült állomáshoz: a CBA-áruház parkolója, a posta melletti park és egy P+R parkoló az állomás közelében. De készül egy játszótér és egy sportpálya is ebben a körzetben. Mindezek a beruházások a Börzsönybe igyekvő turisták kényelmét is szolgálják.
Végezetül Poldauf Gábor köszönetet mondott az Ipolyerdő Zrt munkatársainak, a kivitelezést végző kétkezi dolgozóknak a kitűnő létesítményért.
Az ünnepség végén a résztvevők felszálltak a vonatra, a meghívott vendégek pedig a szalonkocsiban foglalhattak helyet.

Meredek gerincek, bércek, kis hegyközi medencék, különálló vulkáni kúpok tarkította vadregényes tájon, az Északi-középhegység nyugati vulkáni romhegységében, a Börzsönyben kanyarog Magyarország két legismertebb kisvasútja, a Királyréti Erdei Vasút és a Kemencei Erdei Múzeumvasút. A közelmúltban mindkettő európai uniós források felhasználásával újult meg, a környék erdeinek nagy részét is kezelő Ipoly Erdő Zrt. sikeres pályázatának köszönhetően. A 345 723 093 Ft összköltségű, 286 843 536 Ft értékű uniós támogatással megvalósult beruházás eredményeként a kisvasutakra jegyet váltó kirándulókat Kismaroson és Kemencén számos újdonság várja. Mindkét helyszínen kiépült az ökoturizmust támogató infrastruktúra, kibővült a szolgáltatások köre és megnőtt a tartalmas időtöltésre csábító programok száma.

A Királyréti Erdei Vasút Kismarosról indul, és félórás zakatolás után éri el Királyrétet, a Börzsöny népszerű kirándulóhelyét. Hazánk első kisvasútja az egykor 200 km-t is meghaladó börzsönyi kisvasúthálózat napjainkig fennmaradt, ma is üzemelő vonala. A 2009 tavasza és 2010 nyara között lezajlott, uniós projektből megvalósult fejlesztésekkel, a végállomás épületének felújításával 2010-re az erdőgazdaság igazi természetbarát turisztikai és információs központot alakított ki a kismarosi végállomáson. A helyszínen a turisták tájékozódását érintőképernyős, aktív információs táblák segítik, a menetrendi információkon túl a környék látnivalóival, érdekességeivel is megismertetve a látogatókat.

A paphegyi tárolócsarnok tehermentesítésére, valamint a kocsipark időjárási viszontagságoktól, rongálástól, firkálástól való védelmére a kismarosi végállomáson a projekt keretében kocsiszín épült, amely a forgalom tetőzésekor a helyszínen a szerelvények gyors forgalomba állítását is lehetővé teszi. A beruházás során a terület megújult, a kiránduló kisgyermekes családokat, kisiskolás csoportokat a szépen parkosított zöld övezetben igényes, környezetbarát játszótér várja.

A tavaszi és őszi időszakok alacsony létszámú utasforgalmának kiszolgálására költségtakarékos, környezetbarát motorvonatot készült. A Tóbi névre hallgató, 38 ülő- és 21 állóhelyes vonaton, melyben 183 lóerős, Euro5-ös Iveco motor dobog, az utasok 30 km/h sebességgel utazhatnak.

Az erdei vasút különlegessége, hogy családi rendezvényeknek, gyermekzsúroknak, baráti találkozóknak is helyet ad, a vasútbarátok számára ugyanis egy használaton kívüli BAX 09-es kocsi átépítésével éttermi felszereltségű, magas színvonalon kiépített rendezvénykocsit alakítottak ki. Kevésbé látványos, ugyanakkor még fontosabb része volt a beruházásnak a Kismaros-Hártókút közötti szakasz felújítása, amely a biztonságos utazást szolgálja.

A magyar-szlovák országhatár közelében, a Börzsöny északnyugati lábánál, az Ipoly gyönyörű völgyében fekszik Kemence, ahonnan hétvégenként indul a Börzsöny belsejében lévő Feketevölgy felé az Ipoly Erdő Zrt. másik kisvasútja, a Kemencei Erdei Múzeumvasút. A Kemence környéki, 600 mm-es nyomtávú, egykor több mint félszáz kilométernyi hálózatból ma már csak a csarnavölgyi vonal nem egészen nyolc kilométere őrzi az egykori börzsönyi erdei pályák hangulatát. A vasút építésének centenáriumán az Ipoly Erdő Zrt. az elnyert uniós pályázatnak köszönhetően itt is felújította a régi kovácsműhelyt és az egykori kocsiszínt, helyreállította a kerítéseket és vonzó zöldfelületeket alakított ki. De további turisztikai attrakciót jelent az újonnan létrehozott vasúti játszótér is, csakúgy, mint a rendezvény- és kiállítási terület, ahol a családok apraja-nagyja kellemesen töltheti el a szabadidőt. A múzeummá alakított öreg kovácsműhely a mesterség ódon titkaiba engedi bepillantani a látogatót, aki megtekintheti a ló „körmöléséhez” használt korabeli eszközöket és bútorzatot (köztük a tűz két oldalán elhelyezett vizes- és szenesvályút, a kovácssatuval ellátott egyengetőasztalt, a patkolóbakot, a 60-70 literes hűtővizes fakádat, a satupadot és néhány elkészült kovácsoltvas tárgyat).

A Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képező 34 ezer hektáros érintetlen erdőrengetegével a Börzsöny önmagában is fantasztikus turisztikai attrakciót jelent. A váci és a szobi kistérségbe érkezők olyan településeket ismerhetnek meg, amelyek a dinamikus fejlődés mellett is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrzésre. A területet számos túraútvonal érinti, az ideérkezőknek számtalan alkalmuk nyílik a turisztikai, szabadidős és sportlehetőségekre, kulturális rendezvényekre. A térség ráadásul vasúton, kerékpárral és autóval is jól megközelíthető. Az idelátogató turistákat kedvező szolgáltatások, nagy vonzerejű programok várják.

„Királyréti Erdészetünk a Királyréti Erdei Vasúton egyedülálló kezdeményezésként működteti a Gördülő Tanösvényt, amelyet végigjárva a kedves látogatók megismerkedhetnek a Börzsöny kialakulásával, élővilágával, az itt élő, s ezen belül is az erdőt művelő ember tevékenységének hatásaival”- mondta Haraszti Gyula, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgató helyettese. - „Programjaink közül elsősorban a Királyréti Erdei Vasút napját ajánlom a kedves látogatók figyelmébe. Kis barátainknak decemberben sem érdemes otthon szomorkodni, mert a vonatra az első hétvégén a Nagyszakállú is felszáll teli puttonyával. Emellett egész évben gőzvontatású nosztalgiavonat, rendezvénykocsi, sőt különvonat igénybevételére is lehetőséget biztosítunk. Kemencén minden év júliusában tartunk kisvasúti napokat, ahová már csak azért is érdemes eljönni, mert a vasútmodell kiállítás mellett olyan tehervonat-összeállításokat és iparvasúti kuriózumokat láthatnak a kedves érdeklődők, amelyek csak ilyenkor közlekednek a menetrend szerinti járatok között. Tartalmas programokban tehát nincs hiány, mi pedig minden korosztályt szeretettel várunk megújult kisvasútjainkon!” – fejezte be Haraszti Gyula.

Forrás: ForestPress