Nyomtatás
Találatok: 1288
egyre több a kullancs okozta megbetegedésIdén negyven zsázalékkal több megbetegedést regisztráltak mint tavaly ugyanekkor.
Főként Vas és Nógrád, illetve a főváros számít fertőzött területnek. Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke szerint eljön az az idő, amikor komoly közegészségügyi problémát okozhatnak a kullancsok. Ismét emelkedett a Lyme-kórosok száma, idén a 29. héten 40 százalékkal több esetet regisztráltak, mint egy éve ugyanezen a héten. Az Országos Epidemiológiai Központ szakmai hetilapja, az Epinfo legfrissebb adatai szerint a korábbi évek átlagánál csaknem kétszer több ilyen, a kullancsok által terjesztett megbetegedést jelentettek. Idén eddig a 29. héten jelentették a legtöbb Lyme-kóros esetet, összesen 142-t. Összehasonlításképp 2004-2008. között a 29. héten átlagosan 75 ilyen bejelentés érkezett.

Az Epinfo adatai szerint nemcsak ezen a július 19-25-ig terjedő héten, hanem idén a január óta mért eddigi legtöbb Lyme-kóros esetet regisztrálták, eddig összesen 1019-et. Korábban 29 hét alatt átlagosan csak 543 ilyen megbetegedést jelentettek. A hetilap információja szerint a legtöbb beteget Vas és Nógrád megyéből, valamint a fővárosból jelentették. Kapiller Zoltán elmondta: az utóbbi évek enyhe telei kedveztek a kullancsok szaporodásának, ráadásul megszűnt a szervezett kullancsirtás is, mivel az ehhez használt permetezőszert kivonták a forgalomból. Épp ezért nem csak Magyarországon, hanem egész Európában megnőtt a kullancsok által fertőzött terület, a számítások szerint legalább 15 százalékkal - tette hozzá Kapiller.

Az állatorvos felhívta a figyelmet arra is, hogy míg a szintén a kullancsok által terjesztett agyvelő-, és agyhártyagyulladás ellen van védőoltás, addig a Lyme-kór ellen nincs. Ráadásul a Lyme-kórt 3 féle baktérium is okozhatja, ezért "nincs két egyforma beteg". A kórokozó ugyanis okozhat például szívproblémákat, ízületi gondokat, depressziót, de egy nemrég nyilvánosságra hozott svájci kutatás szerint akár inkontinenciát is - tette hozzá.
Korábban Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője is azt hangsúlyozta, hogy a Lyme-kór alattomos tud lenni, mert egyes esetekben csak évekkel később jelentkeznek a tünetek, és ha nem kezelik a kórt akár idegrendszeri problémákat is okozhat.
A szakember a betegség tüneteiről elmondta: az esetek 85 százalékában elég jól felismerhető körkörös vándorló bőrpírt okoz a fertőzés, amelyet antibiotikummal jól meg lehet gyógyítani.

Forrás: FH