fajdkakasA rendszerváltás óta folyamatosan nő a Hargita megyei erdőségekben élő vadak száma – legalábbis ezt mutatják a vadásztársaságok által évente végzett létszámbecslés adatai. A farkaslétszám például 1999 óta csaknem megkétszereződött, s míg 2002-ben 220 farkas élt megyénk erdőségeiben, addig jelen pillanatban becsült adatok szerint mintegy 380 farkas van a megyében.

Máthé Károly, a Hargita Megyei Erdészeti és Vadállományi Felügyelőség felügyelője szerint ez normális folyamat. „A farkasok létszáma a Ceaușescu-időben nagyon lecsökkent – idézte fel a felügyelő. – Tűzzel-vassal irtották, mérgezték, csapdázták. Prémiumot adtak a meglövéséért. Emlékszem, négyszáz lejt kapott abban az időben az, aki egy farkasbőrt leadott az erdészetnek. Akkor azt mondták, azért, hogy az apróvad, a szarvas, az őz tudjon szaporodni. Most védett állat lett a farkas, most kezdett szaporodni, de nincs túlszaporodva.”

Tavaly a farkasokra vonatkozó keret ötven állat kilövését tette volna lehetővé, de csak 36-ot lőttek ki, hiúz esetében az engedélyezett 23 helyett 13-at – tudtam meg Szabó Szilárdtól, a Hargita megyei Környezetvédelmi Hivatal munkatársától, aki nem a ragadozókat, hanem különösen a siketfajdot félti.” A fajdkakas sajnos, nem szigorúan védett faj, van erre vonatkozó kilövési keret, de nem a vadászat az, ami a számukat erősen vagy a faj megmaradását erősen befolyásolja – mondta a környezetvédő –, hanem a dürgőhelyeknek az érintetlensége. A fajdkakas nagyon ragaszkodik ezekhez az éves, tízéves, százéves dürgőhelyekhez. A tavaszi párzási időszakban a kakasok összegyűlnek, dürögnek, és oda gyűlnek be a tyúkok. Ha ezeket a helyeket megzavarják, nincs párzás, nincsen fióka, a következő évi állomány kompromittálódik emiatt. Favágás zaja, dürgőhelyek tarvágása is befolyásolja a siketfajdokat, és ha a régi dürgőhely megszűnik, nagyon nehezen alakul ki egy új.
A szarvasállomány szabályozásába a környezetvédelmi hivatal nem tud beleszólni, mivel nem védett faj. A szakértő úgy tudja, a szarvasok száma is nagyon megcsappant, különösen a megye hegyes vidékein, ahol a szarvas nehezebben talál táplálékot.

Vadállatok létszáma a 2010-es becslések szerint

Hargita megyében 2002-ben 2014 vaddisznó élt, 2010-ben 3233-ra becsülték a számukat. Őz 4616, szarvas 3307 van összesen a megyében (2002-ben 2854-et számoltak). A zergék számát 64-re, a nyulakét 6133-ra becsülik. 1389 siketfajd és 1562 róka szerepel a nyilvántartásokban.

Forrás: Székelyhon.ro