A nagyobb vadakat már a 15. században tenyészteni kezdték. Gyulán a vár mellett volt egy vadaskert, azonban az 1528-ik évi átadásakor csupán kilenc szarvas volt benne – olvashatjuk a korabeli forrásokban.

“Ha holdfény az égboltot
Halványra festi,
S elárad a tájon
Az éji varázs,
A vérengző vadkanra,
Farkasra lesni
Ilyenkor elindul
A bátor vadász.” (Hobo)

A gyulai uradalom “négylábú és szárnyas vad”-ban bővelkedik. A farkasok a korai időktől kedvelt trófeaállatok voltak, főleg értékes bőrük miatt lőtték ki őket. 1526-ban az udvarbíró hét farkasbőrt küldött Brandenburgi Györgynek a gyulai várba. A dobozi embereknek, úgy tartották “kötelességük” volt jól lőniük, hiszen földesúri ajándékként, minden húsvétra kötelezték őket 200 vadlibát vagy vadrucát beszolgáltatni. A megyei tisztikar az 1700-as évek elején ha valamelyik urat, vagy főispánt le akarta kötelezni, fácánt küldött nekik ajándékba. Harruckern Ferencnek fácános kertje is volt Gyulán. A 18. században a szarvasok nagymértékben elszaporodtak. A csabai pap beszámolt 1724-ben, hogy a szarvasokat megszelídítette, s velük húzatta kocsiját.

A gyulai uradalomnak már 1744-ben fizetett vadászai voltak Vésztőn és Dobozon. Az 1848–49-es szabadságharc bukását követően Magyarország politikusai dermedt csendben várták a jobb időket, s nem voltak hajlandóak részt venni az osztrák nagypolitikai porondon zajló eseményekben. A csend, azt beszélték annak idején, itt Békés megyében megtört: 1851-ben alakult a csákói vadásztársaság. A vadászok számára gr. Batthyány László épített emeletes vadászlakot. A szóbeszéd úgy tartotta, hogy ezeken a vadászat utáni beszélgetéseken, Csákón a magyar alkotmány visszaállításán fáradozó politikusok vitatták meg a lehetőségeket. A csákói vadászatok tartották össze s leplezték az osztrák rendőrség elöl a szervezkedő férfiakat. Ezeken a “kerek asztalokon” részt vettek Wenckheim Béla, László és Viktor, Károlyi György, Szapáry Gyula, az Orczy család prominens személyiségei és még sorolhatnánk az ország életében nagyon fontos szerepet játszó politikusok neveit…

Forrás: Balogh Dorottya (Békés Megyei Levéltár)