Nyomtatás
Találatok: 1290
mikor mire vadászhatunk?Bizonyára sokakban felvetődik a kérdés, miért pont erre a fajra, miért éppen ekkor lehet vadászni, vajon ki állapítja ezt meg, ki ennek a felelős eldöntője?
A vadászati törvényünk 1. §-a kimondja, hogy a vadgazdálkodásért felelős miniszter - ne felejtsük el, a vad nemzeti kincs! - a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben, a vadászati törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben állapítja meg a Magyarországon honos, előforduló, engedéllyel telepített vagy átvonuló, természetvédelmi oltalom alatt nem álló nagyvadnak, illetve apróvadnak minősülő fajok listáját.

A vadászati év a naptári évtől eltérően március hónap első napján kezdődik és február utolsó napján ér véget; vadászati idénynek azt a naptári időszakot nevezzük, amely a vadászati éven belül kijelöli az egyes fajok vadászatának idejét. Ezeket a két miniszter közös egyetértésben szintén rendeletben állapítja meg. A vadászati hatóság vadvédelmi, állományvédelmi okból vadászidényben megtilthatja, meghatározott vadfaj túlszaporodása esetén pedig tilalmi időben engedélyezheti, vagy egyenesen vadászatra kötelezheti a vadászatra jogosultakat.

A fentiek megállapításánál figyelembe veszik az egyes fajok kedvező védelmi helyzetét, ez azt jelenti, hogy ekkor a populációdinamikai adatok figyelembevételével a faj képes önmagát élőhelyének életképes részeként hosszú távon fenntartani úgy, hogy természetes elterjedési területe nem csökken, és valószínűsíthetően a jövőben is megfelelő kiterjedésű élőhely áll rendelkezésére úgy, hogy a faj állományának hosszú távú fennmaradása biztosított legyen. A természetes környezetet régen átalakítottuk, intenzív mezőgazdasági művelés folyik hatalmas területeken, lakott területek, és számtalan közút szab korlátokat a fajok szabad mozgásának. Az emberek számára súlyozottan fontos szempontok szintén befolyásolják a döntések meghozatalát, ilyen a közegészség és a közbiztonság, a légi közlekedés biztonsága, vagy a mezőgazdasági hasznosítású növények és állatok, az erdők, a halgazdaságok és a vizek károsodásának megelőzése, a növény- és állatvilág természetvédelmi célú védelme, az oktatás, a kutatás, adott esetben egyes fajok visszatelepítése, tenyésztése.

A vadállomány ésszerű és fenntartható hasznosítása nem ma kezdődött, de reméljük, megőrizhető lesz a jövő nemzedékek számára is.

Forrás: Kisalföld