Nyomtatás
Találatok: 1973
vadászsólyomHarminc havi börtönre ítéltek el egy embert Nagy-Britanniában, mert jó pénz reményében külföldre akart csempészni 14 madártojást. A vadászsólyom ritka madár, veszélyeztetett faj, ezért a bíró könyörtelen volt.
A 48 éves Jeffrey Lendrum előbb zoknikba tette a vadászsólyom-tojásokat, majd ragasztószalaggal a mellkasához rögzítette, hogy melegen tartsa őket. Kiment a birminghami repülőtérre, és arra várt, hogy beszálljon egy Dubaiba tartó járatra. Az arab világban a solymászatnak roppant nagy a becsülete. Ennek megfelelően a vadászsólyom-tojások feketepiaci értéke – a BBC szerint – eléri a 70 ezer fontot, azaz a 24 millió forintot.

Jeffrey Lendrum úgy bukott le, hogy állandóan berohangált a repülőtéri váróterem egyik luxus zuhanyozójába – nyilván azért, hogy megigazgassa a tojásokat. Egy takarítónak feltűnt, hogy a zuhanyozó száraz, a férfi egyszer sem használta. Arra gyanakodott, hogy talán valamiféle terroristáról van szó. Értesítette a biztonságiakat.

Lendrumot a repülőtéren május 3-án tartóztatták le. Először nevetséges okokat hozott fel mentségére: tyúktojások, mondta, majd ara hivatkozott, hogy fáj a háta, és a tojások „viselésével” igyekezett megfegyelmezni saját testtartását.

Aztán kiderültek a dolgai. Jeffrey Lendrum hivatásos fészekrabló, aki ritka madarak tojásaival kereskedett. Zimbabwéban és Kanadában már elkapták hasonló bűnökért. Néhol kötélen ereszkedett le egy sziklaoromról a tojásokért, máshol helikopterről leengedve rabolta ki a fészkeket. Nem lehetett haszontalan foglalatosság, mert letartóztatásakor több ezer font készpénzt találtak nála. Átkutatták házát is, ahol mindenféle tojásrabló eszközöket, keltetőket, GPS-t találtak. Most pedig Wales-ben rabolta el az értékes vadászsólyom-tojásokat. A nyomozók a bíróság előtt azt állították, hogy Jeffrey Lendrum a vadvilág elleni bűnözés legrosszabb megtestesítője, ilyen bűncselekményre Nagy-Britanniában évtizedek óta nem volt példa.

Christopher Hodson, Warwick királyi bíróságának bírája nem titkolta felháborodását: „Idézem a fellebbviteli bíróság lordbírájának szavait, aki szerint a környezet elleni bűncselekmény nem csak a közvetlen környezetet sújtja, de bizonyos értelemben a bolygót és annak jövőjét is… A Wales-ben elrabolt tojások csökkentik egy veszélyeztetett madárfaj egyedeinek számát, melyek pedig fokozzák egy-egy környék vonzerejét is”. A bíró habozás nélkül kiszabta a két és fél éves börtönbüntetést.

Nagy szerencse, hogy a történet jól zárult: az elkobzott vadászsólyom-tojásokat azonnal keltetőbe vitték, ahol 11 tojásból megszületett a madár. Azóta vígan köröznek Wales tájai felett – nem biztos, hogy a kisebb madarak nagy örömére...

Forrás: Szabadföld